Az Év Illusztrátora: Grela Alexandra (A vakok és az elefánt – Papírszínház, Csimota Könyvkiadó)
Grela Alexandra A vakok és az elefánt című hindu meséhez
készített illusztrációi, mintha azt sugallnák, hogy minden történet véget ér
egyszer, ám minden kép végtelenné tágítja a mese határait. Különösen alkalmazható
ez a japán eredetű papírszínház műfajára, amelyet a Csimota Kiadó gondozásában
ismerhettünk meg az elmúlt években, A mesemondás igazi drámai játékká alakul a
hallgatóság korához és érdeklődéséhez igazítható történeteknek és a mozgatható,
váltogatható képeknek köszönhetően. Nem ez az első papírszínháza Grela
Alexandrának – ahogy az elmúlt évek gyerekkönyv kiadásának egyedi színfoltját
jelentik karakteres, mégis a mesékre hangolt változatos illusztrációi is -,
mégis ez az egyszerű tanmese és a műfaj sajátosságai teremtették meg azt a
szabadságot számára, hogy kiteljesedjen képzőművészeti megközelítése és
alternatív nézőpontokat kereső gondolkodásmódja.
A klasszikus történetben
a vak bölcsek egy-egy részlet alapján mondják el, milyen állat az elefánt. Mindegyikük
azt gondolja, tud valamit, hiszen az állat valamelyik részét megérintette,
azonban a bölcsek különböző tapasztalatai más-más igazsághoz vezetnek.
Az illusztrációk gyönyörűek és
bátrak, a kavargó ornamentikák és fekete-fehér arcok kontrasztja, a váltakozó
pozitív és negatív formák vagy az abszurd jelenetek mélyen az emlékezetbe
vésődnek. A képeskönyvek színes és izgalmas mezőnyéből megis az emeli ki ezt a
papírszínházat, hogy az illusztráció a kritikai gondolkodás folyamatát vizuálisan
modellezi, és nem csak magyarázza vagy ábrázolja a történetet. A széttöredezett
és fragmentált, mégis burjánzó képi világ a jelentések, az asszociációk és
érzések hatalmas tárházát nyitják meg.
Az egyes részletek pedig hol megerősítik, hol megcáfolják a történet által
bennünk keltett várakozásokat. A ráismerés és az elbizonytalanodás kettősége a történet
befejezésekor sem jut nyugvópontra. Ugyanis a képtáblákból egy lenyűgöző montázs illeszthető össze, így
a mozgalmas és egzotikus indiai jelenetekből kirajzolódik az elefánt képe. Az
új perspektívában egy meglibennő fátyol hirtelen az elefánt homloka lesz, egy
vöröslő domb pedig a háta.
Az a zseniális ebben a
lépték- és nézőpont váltásban, hogy a két különböző jelentést nem lehet együtt
szemlélni, valamelyik mindig elillan.
Ami illúziónak tűnik az egyik nézőpontból, arról kiderülhet, hogy maga az
igazság. Ami igazságnak látszik, arról könnyen kiderül, hogy csak egy
részigazság, amely önmagában illúzió.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése