Grela Alexandra A vakok és az elefánt - Csatlós Judit laudációja

 Az Év Illusztrátora: Grela Alexandra (A vakok és az elefánt – Papírszínház, Csimota Könyvkiadó)

Grela Alexandra A vakok és az elefánt című hindu meséhez készített illusztrációi, mintha azt sugallnák, hogy minden történet véget ér egyszer, ám minden kép végtelenné tágítja a mese határait. Különösen alkalmazható ez a japán eredetű papírszínház műfajára, amelyet a Csimota Kiadó gondozásában ismerhettünk meg az elmúlt években, A mesemondás igazi drámai játékká alakul a hallgatóság korához és érdeklődéséhez igazítható történeteknek és a mozgatható, váltogatható képeknek köszönhetően. Nem ez az első papírszínháza Grela Alexandrának – ahogy az elmúlt évek gyerekkönyv kiadásának egyedi színfoltját jelentik karakteres, mégis a mesékre hangolt változatos illusztrációi is -, mégis ez az egyszerű tanmese és a műfaj sajátosságai teremtették meg azt a szabadságot számára, hogy kiteljesedjen képzőművészeti megközelítése és alternatív nézőpontokat kereső gondolkodásmódja.

A klasszikus történetben a vak bölcsek egy-egy részlet alapján mondják el, milyen állat az elefánt. Mindegyikük azt gondolja, tud valamit, hiszen az állat valamelyik részét megérintette, azonban a bölcsek különböző tapasztalatai más-más igazsághoz vezetnek.

Az illusztrációk gyönyörűek és bátrak, a kavargó ornamentikák és fekete-fehér arcok kontrasztja, a váltakozó pozitív és negatív formák vagy az abszurd jelenetek mélyen az emlékezetbe vésődnek. A képeskönyvek színes és izgalmas mezőnyéből megis az emeli ki ezt a papírszínházat, hogy az illusztráció a kritikai gondolkodás folyamatát vizuálisan modellezi, és nem csak magyarázza vagy ábrázolja a történetet. A széttöredezett és fragmentált, mégis burjánzó képi világ a jelentések, az asszociációk és érzések hatalmas tárházát nyitják meg. Az egyes részletek pedig hol megerősítik, hol megcáfolják a történet által bennünk keltett várakozásokat. A ráismerés és az elbizonytalanodás kettősége a történet befejezésekor sem jut nyugvópontra. Ugyanis a képtáblákból egy lenyűgöző montázs illeszthető össze, így a mozgalmas és egzotikus indiai jelenetekből kirajzolódik az elefánt képe. Az új perspektívában egy meglibennő fátyol hirtelen az elefánt homloka lesz, egy vöröslő domb pedig a háta.

Az a zseniális ebben a lépték- és nézőpont váltásban, hogy a két különböző jelentést nem lehet együtt szemlélni, valamelyik mindig elillan. Ami illúziónak tűnik az egyik nézőpontból, arról kiderülhet, hogy maga az igazság. Ami igazságnak látszik, arról könnyen kiderül, hogy csak egy részigazság, amely önmagában illúzió.