Az Év Fordítója: Érsek-Obádovics Mercédesz (Az utolsó bárány, Scolar Kiadó)
A
jászoltársam, mondd, akarsz-e lenni?
Aki sehogy sem bír elaludni, köztudomásúan bárányokat
szokott számolni, míg lassan rájuk nem un annyira, hogy végtére mégis
elszenderedjék. De mihez kezdjenek maguk a bárányok, ha egy éjjel valami
nagy-nagy fényességre riadnak, a pásztoraikat semerre sem találják, viszont a
csillag tündöklő fénye a szomszéd bakkecske szerint örömhírt jelent az egész
világnak? Legyünk magunkhoz őszinték: lenne annyi bárány a világon, amennyit
végigszámolva ezek után vissza tudnánk aludni? Aligha. Hát maguk a bárányok
sem, bárhányan is legyenek – inkább útra kelnek, hogy megtekintsék a kisdedet,
akiről mindössze annyit vélnek tudni, hogy kislány.
Így kezdődik Ulrich Hubnak, a német gyerekírónak és
rendezőnek Az utolsó bárány című meséje, amely most a ScolarKid
jóvoltából, Érsek-Obádovics Mercédesz finom, a szelíd iróniát pontosan
lekottázó fordításában, Jörg Mühle kedves rajzaival került a magyar olvasók
elé.
Vannak szép, közös történeteink, amelyekhez annyira
hozzátapadt már egy hangulat, hogy nehéz őket erről leválva újramesélni. A
betlehemi csillag, Krisztus születésének története ilyen: aki sok-sok előd után
nekifog, azt jó eséllyel agyonnyomja a téma, és ha az obligát ellágyulástól
felpuhulva nem az ájtatosan ábrándos giccs felé fordul, általában gyengécske
klapanciákban, akkor éppen ettől megmérgesedve az ellenkező végletbe csap át,
mint a Monty Python a feledhetetlen Brian életében, vagy József Attila,
akinek sikerült a háromkirályok imádását a maga együgyű, Parasztbiblia-szerű,
rusztikus, naiv szépségében is megragadnia a Betlehemi királyokban és
ugyanezt kora nyomorultjainak mostoha életkörülményeire is rávetítenie a Betlehem
című versben.
Ennek a merész, az anakronizmusokkal bátran és ötletesen
játszó, ironikus, mai történetnek egyszerre sikerül pimaszul kifordítania a régi,
csodás regét, midőn balgán fontoskodó mellékszereplők csetlés-botlására,
apró-cseprő kalamajkáira fókuszálva beszél a megszületett kisded helyett az
elbitangolt bárányokról – és visszatalálnia annak eredeti ártatlanságához,
midőn az újszülött Megváltó (az Agnus Dei) születésének apropóján rólunk:
oktondi és fontoskodó, de mindenestül mégis szeretetreméltó mindnyájunkról
vall.
Köszönet illeti a kiadót és a jótollú fordítót ennek az
okosan mosolygó, igazi mesének a megtalálásáért és tolmácsolásáért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése