2020. június 21., vasárnap

Tarr Feri laudációja

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter, kiadta a Tilos az Á könyvek


Az innováció nehezen megfogható fogalom. Talán egyedül az tekinthető sarokpontjának, hogy valami újat jelöl. Azonban, hogy ez az újszerűség mennyiben válik iránymutatóvá és állja ki az idő próbáját, azt a jelenben nehéz megmondani. Nagyon drukkolok, hogy a Hogyne szeretnélek állja ezt a próbát, hiszen egyértelműen innovatív, rendkívül sokoldalú könyv.

Egyrészt, a fordítás legalapvetőbb kérdéseit veti fel azáltal, hogy felvonultatja Shakespeare eredeti költeményeit, Szabó Lőrinc mára klasszikussá vált fordításait és Papolczy Péter „szégyentelenül pontatlan átírásait”. A könyvben ott van tehát az origó, egy formahűségre és pontosságra törekvő fordítás és egy, leginkább a témák maiságát hangsúlyozó, a ma köznapi nyelvét használó átirat, amely elsősorban „szórakoztatni vágyik”. A három szöveg magától kölcsönhatásba kerül, játszani kezdenek egymással, akár soronként összevetve is rengeteg gondolatot ébresztenek a fordítás-, a líra- és úgy egyáltalán az „élet nagy kérdéseiről”. Beszédes a sorrend is, miszerint minden szonett esetében a legújabbtól közelítünk a legrégebbi felé. Talán ideje volna a klasszikusokhoz a mából kiindulva nyúlni és nem fordítva? - a kérdés költői, reméljük irodalomórák felkapott könyvévé válik.

Másrészt Papolczy Péter ferdítései önmagukban is bravúrosak, teljesértékűek és fantasztikusan viccesek. Eljátszottam a gondolattal, milyen lenne, ha „a mai fiatalok” Papolczy-féle átiratokkal vallanának szerelmet egymásnak a kibertérben; - és nem is tűnt olyan abszurdnak. Ennek időbeli korlátja legfeljebb abból adódhat, hogx viszonylag sok az utalás korunk celebjeire, jelenségeire, fogalmaira. Akárhogy is, ezek a szövegek menők, néha már egészen slam-szerűek, noha formailag mégis hagyománytisztelőek és a szonett szabályait hűen kezelik.

Harmadrészt nagyszerű, ahogyan a könyv egy-egy nyelvi kifejezés magyarázatával bevezetést nyújt a stilisztika, a nyelvi játékok, a többértelműség kérdéseibe, ugyanakkor szonettről szonettre elénk tárja Shakespeare korát és őt magát is. És kiderül, - amit íróink, költőink kapcsán az iskolában gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, - hogy Shakespeare is csak ember volt, ugyanazokkal a problémákkal és gyarlóságokkal.

A könyv legfőbb erénye, hogy pontosan tudja, - amit szintén sokszor és sokan hajlamosak elfelejteni -, hogy a modernnek semmi értelme, ha a klasszikusokat tagadja, ahogyan a klasszikusnak sincs semmi értelme, ha nem talál utat a mába. Papolczy Péter könyve pontosan ebben segít, hiszen egyszerre klasszikus és modern. És nagyon ügyesen talál egyensúlyt abban, hogy egyik irányba se boruljon fel.

A könyv laudálásánál muszáj szót ejteni Buzay István fantasztikus illusztrációiról is, amelyek elismerik a szöveg elsőbbségét és tökéletesen egészítik ki azt. Sőt, esetenként tovább is gondolják. A szívtestű Shakespeare figura, az illusztrációk monokróm színhasználata, a hol absztrakt, hol egészen konkrét rajzok érzékenyen rímelnek a szövegek humorára, leleményeire.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni a Hogyne szeretnélek innovációját, akkor azt mondhatnánk: példaértékű mutatja meg, hogyan érdemes a klasszikusokat a mához eljuttatni.

Szívből gratulálok az egész zsűri nevében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése