Győrei Zsolt laudációja

Az Év Fordítója: Havasi Attila és Varró Dániel (T.S. Eliot: Macskák, Pozsonyi Pagony)

Mindig izgalmas kihívás, amikor a világirodalom valamely ismert műve újabb magyar fordításban kerül a közönség elé. T. S. Eliot 1939-es versgyűjteménye kiváltságos helyzetet élvez ebben a mezőnyben: első teljes fordítása 1972-ben jelent meg, oly nagyszerű költők magyarításában, mint Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső, Tellér Gyula, Tótfalusi István és Weöres Sándor. A vállalkozás rangját az is mutatja, hogy a kötetből hanglemez is született, sőt 2011-ben Mácsai Pál közreműködésével hangoskönyvet is készítettek belőle. A versciklus népszerűségének persze a Webber-musical újabb lendületet adott, amelynek magyarországi bemutatójára (a Madách Színházban) Romhányi József írt egy lenyűgözően szellemes, prozódiailag is tökéletes szövegkönyvet, mely sokunknak fülében vált a macska-versek autentikus megszólalásává. Ezzel a kétszeresen magas mércével kellett tehát a két fiatal, mégis-máris rutinos és virtuóz költőnek-műfordítónak, Havasi Attilának és Varró Dánielnek szembenéznie, ehhez pedig alkalmasint igazi kandúrmersz és macskaügyesség kívántatik.

A két költő eddigi köteteivel: Havasi a Manócska meghal és az 1001 magányos rinocérosz című versgyűjteményével, illetve Trifladisznó című bravúros műfordításkötetével, Varró pedig temérdek vers- és verses játék-fordításával, valamint Bögre azúr, Szívdesszert, a gyerekverseket sorjáztató Akinek a lába hatos és Aki szépen butáskodik, azután a felnőtteknek valló Mi lett hova? című könyveivel – és említsük meg külön a Túl a Maszat-hegyen című lenyűgöző verses meséjét is – már igazolta, hogy újraköltői merszük megalapozott, izmaik sosem macskásodtak el, versben szökellésük minden moccanatában akrobatikus és elegáns.

És az eredmény, mint a mesterműveknél általában, sokkalta izgalmasabb, mint minden várakozásaink sommája volt. Ritmusok és rímek tarka pamutgombolyagjaival könnyedén gurigázva teremtik újra a londoni macskazugot, s addig-addig lopnak mai ízt az örökeleven sorokba, míg könyvük nem lesz minden macska álmává: fenékig tejfellé. Akik szerettük már az eddigi fordításokat, és dúdoltuk a Romhányi-szövegeket, most boldog felkacagásokkal és elismerő csettintésekkel esünk egyik doromboló ámulatból a másikba. Olyan magabiztos könnyedséggel osonnak velünk a nem könnyű verseken át, mint fürge macskák a háztető gerincén, de amit látunk, nem csupán holmi háznak, de egyenesen mindennek a teteje. Mindez Axel Scheffler illusztrációival felcicamázolva, a Pagony gondozásában pedig: maga a macska-mennyország.