Az Év Leginnovatívabb Könyve: Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter, kiadta a Tilos az Á könyvek
Az innováció nehezen
megfogható fogalom. Talán egyedül az tekinthető sarokpontjának, hogy valami
újat jelöl. Azonban, hogy ez az újszerűség mennyiben válik iránymutatóvá és
állja ki az idő próbáját, azt a jelenben nehéz megmondani. Nagyon drukkolok, hogy
a Hogyne szeretnélek állja ezt a
próbát, hiszen egyértelműen innovatív, rendkívül sokoldalú könyv.
Egyrészt, a
fordítás legalapvetőbb kérdéseit veti fel azáltal, hogy felvonultatja
Shakespeare eredeti költeményeit, Szabó Lőrinc mára klasszikussá vált
fordításait és Papolczy Péter „szégyentelenül pontatlan átírásait”. A könyvben
ott van tehát az origó, egy formahűségre és pontosságra törekvő fordítás és
egy, leginkább a témák maiságát hangsúlyozó, a ma köznapi nyelvét használó
átirat, amely elsősorban „szórakoztatni vágyik”. A három szöveg magától
kölcsönhatásba kerül, játszani kezdenek egymással, akár soronként összevetve is
rengeteg gondolatot ébresztenek a fordítás-, a líra- és úgy egyáltalán az „élet
nagy kérdéseiről”. Beszédes a sorrend is, miszerint minden szonett esetében a legújabbtól
közelítünk a legrégebbi felé. Talán ideje volna a klasszikusokhoz a mából
kiindulva nyúlni és nem fordítva? - a kérdés költői, reméljük irodalomórák
felkapott könyvévé válik.
Másrészt
Papolczy Péter ferdítései önmagukban
is bravúrosak, teljesértékűek és fantasztikusan viccesek. Eljátszottam a gondolattal,
milyen lenne, ha „a mai fiatalok” Papolczy-féle átiratokkal vallanának
szerelmet egymásnak a kibertérben; - és nem is tűnt olyan abszurdnak. Ennek
időbeli korlátja legfeljebb abból adódhat, hogx viszonylag sok az utalás korunk
celebjeire, jelenségeire, fogalmaira. Akárhogy is, ezek a szövegek menők, néha
már egészen slam-szerűek, noha formailag mégis hagyománytisztelőek és a szonett
szabályait hűen kezelik.
Harmadrészt
nagyszerű, ahogyan a könyv egy-egy nyelvi kifejezés magyarázatával bevezetést
nyújt a stilisztika, a nyelvi játékok, a többértelműség kérdéseibe, ugyanakkor
szonettről szonettre elénk tárja Shakespeare korát és őt magát is. És kiderül,
- amit íróink, költőink kapcsán az iskolában gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni,
- hogy Shakespeare is csak ember volt, ugyanazokkal a problémákkal és
gyarlóságokkal.
A könyv
legfőbb erénye, hogy pontosan tudja, - amit szintén sokszor és sokan hajlamosak
elfelejteni -, hogy a modernnek semmi értelme, ha a klasszikusokat tagadja,
ahogyan a klasszikusnak sincs semmi értelme, ha nem talál utat a mába. Papolczy
Péter könyve pontosan ebben segít, hiszen egyszerre klasszikus és modern. És
nagyon ügyesen talál egyensúlyt abban, hogy egyik irányba se boruljon fel.
A könyv
laudálásánál muszáj szót ejteni Buzay István fantasztikus illusztrációiról is,
amelyek elismerik a szöveg elsőbbségét és tökéletesen egészítik ki azt. Sőt,
esetenként tovább is gondolják. A szívtestű Shakespeare figura, az illusztrációk
monokróm színhasználata, a hol absztrakt, hol egészen konkrét rajzok érzékenyen
rímelnek a szövegek humorára, leleményeire.
Ha egy
mondatban kellene megfogalmazni a Hogyne
szeretnélek innovációját, akkor azt mondhatnánk: példaértékű mutatja meg,
hogyan érdemes a klasszikusokat a mához eljuttatni.
Szívből
gratulálok az egész zsűri nevében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése