Az Év Fordítója: Havasi Attila és Varró Dániel (T.S. Eliot: Macskák, Pozsonyi Pagony)
Mindig izgalmas kihívás, amikor a világirodalom valamely
ismert műve újabb magyar fordításban kerül a közönség elé. T. S. Eliot 1939-es
versgyűjteménye kiváltságos helyzetet élvez ebben a mezőnyben: első teljes
fordítása 1972-ben jelent meg, oly nagyszerű költők magyarításában, mint Nemes
Nagy Ágnes, Tandori Dezső, Tellér Gyula, Tótfalusi István és Weöres Sándor. A
vállalkozás rangját az is mutatja, hogy a kötetből hanglemez is született, sőt
2011-ben Mácsai Pál közreműködésével hangoskönyvet is készítettek belőle. A
versciklus népszerűségének persze a Webber-musical újabb lendületet adott, amelynek
magyarországi bemutatójára (a Madách Színházban) Romhányi József írt egy
lenyűgözően szellemes, prozódiailag is tökéletes szövegkönyvet, mely sokunknak
fülében vált a macska-versek autentikus megszólalásává. Ezzel a kétszeresen
magas mércével kellett tehát a két fiatal, mégis-máris rutinos és virtuóz
költőnek-műfordítónak, Havasi Attilának és Varró Dánielnek szembenéznie, ehhez
pedig alkalmasint igazi kandúrmersz és macskaügyesség kívántatik.
A két költő eddigi köteteivel: Havasi a Manócska meghal és az 1001
magányos rinocérosz című versgyűjteményével, illetve Trifladisznó című bravúros műfordításkötetével, Varró pedig temérdek
vers- és verses játék-fordításával, valamint Bögre azúr, Szívdesszert,
a gyerekverseket sorjáztató Akinek a lába
hatos és Aki szépen butáskodik,
azután a felnőtteknek valló Mi lett hova?
című könyveivel – és említsük meg külön a Túl a Maszat-hegyen című lenyűgöző verses meséjét is – már igazolta,
hogy újraköltői merszük megalapozott, izmaik sosem macskásodtak el, versben
szökellésük minden moccanatában akrobatikus és elegáns.
És az eredmény, mint a mesterműveknél általában, sokkalta
izgalmasabb, mint minden várakozásaink sommája volt. Ritmusok és rímek tarka
pamutgombolyagjaival könnyedén gurigázva teremtik újra a londoni macskazugot, s
addig-addig lopnak mai ízt az örökeleven sorokba, míg könyvük nem lesz minden
macska álmává: fenékig tejfellé. Akik szerettük már az eddigi fordításokat, és
dúdoltuk a Romhányi-szövegeket, most boldog felkacagásokkal és elismerő csettintésekkel
esünk egyik doromboló ámulatból a másikba. Olyan magabiztos könnyedséggel
osonnak velünk a nem könnyű verseken át, mint fürge macskák a háztető gerincén,
de amit látunk, nem csupán holmi háznak, de egyenesen mindennek a teteje. Mindez
Axel Scheffler illusztrációival felcicamázolva, a Pagony gondozásában pedig:
maga a macska-mennyország.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése