Csatlós Judit laudációja

Az Év Illusztrátora: Paulovkin Boglárka (Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak, Pozsonyi Pagony)

Paulovkin Boglárka munkáival évek óta fontos szerepet tölt be a magyar gyerekirodalomban: számos könyv vizuális megálmodója, néhány történetnek pedig nem csupán illusztrátora, hanem írója is. Ezúttal Az orszarvú és a madarak Afrikában játszódó állattörténet számára teremtett egy varázslatos világot. Nemcsak helyszínt adott az eseményeknek, és arcot a hősöknek. Az álomszerű és a naturális ábrázolás határán egyensúlyozó festői illusztrációk egy különleges, sajátos atmoszférát hoznak létre. Ez óhatatlanul beszippantja az olvasót, és szemlélésre, elmerülésre, gondolkodásra készteti. Ha elfogadja a hívást, és folyamatában végigtekint a könyv képein, kirajzolódik a színvilág és a látószög fokozatos elmozdulása, és egy különleges utazás részese lesz.

Az afrikai tájak különleges milliője nem kizárólag a látvány és a költőiség szempontjából kiemelkedő. Figyelemre méltó az illusztráció szöveggel folytatott sokrétű párbeszéde is. A mese irracionalitását és a valósághű részleteket egyesítő képi világ összhangban áll a történet fikciós terében megjelenő valós olyan problémákkal, mint az eltűnőben lévő állatvilág, valamint a természet és társadalom közti ellentmondásos kapcsolat. Azonban a szöveg határain messze túlnyúlik a vizuális lehetőségek kiaknázása. Egyrészt a természettudományos ismereteket sem nélkülöző állatábrázolások felismerhetővé, azonosíthatóvá teszik az olyan jól ismert vagy különleges szereplőket is, mint a harkály, a szarka, a nyűvágó, az orrszarvú bogár vagy a narvál – ebben a tekintetben ismeretterjesztő funkciót is felvállalt az alkotó. Másrészt a tónusokban és színárnyalatokban rendkívül gazdag, erőteljes színhasználat érzékelteti az egyes szituációkban rejlő veszélyeket, valamint kifejezi a szereplők belső állapotait, a hangulataikat és az érzéseiket. Az olyan kompozíciós megoldások, mint a végtelen, nyílt tájakban felbukkanó elveszett figurák a történetet szimbolikus síkra helyezik.  

A digitális kultúra neutrális világában egyszerre üdítő és bátor megoldás a hagyományos képalkotási technika melletti döntés, és az alkotó kitűnően épített az ebben rejlő szimbolikus és emocionális lehetőségekre. Gratulálok Paulovkin Boglárkának!