2020. szeptember 4., péntek

Elnökségi jelölések I.

Kedves Tagságunk!

Besze Barbara és Varga Betti egyéb elfoglaltságai miatt lemond az elnökségi tevékenységről, így fájó szívvel búcsúzunk tőlük, és nem feledjük ígéretüket, hogy hű és aktív tagjaink maradnak! Köszönjük munkájukat!

Az elkövetkezendő két napban folyamatosan tesszük közzé az új jelölteket, jövő héten pedig várunk benneteket a tisztújító közgyűlésen. 

Esemény itt

Elsőként Hansági Ágnes és Tarr Feri pályázatát osztjuk meg veletek!


Hansági Ágnes - elnökségi tagsági jelölés



Pályázati program

 

A gyerekirodalom kutatásával és oktatásával lassan egy évtizede foglalkozom. Egyetemi oktatóként legfontosabb feladatomnak korábban is azt tekintettem, hogy a tanárjelölteket megtanítsam professzionálisan „jól” olvasni, olyan kompetenciák megszerzéséhez segítsem őket hozzá, amelyek birtokában maguk is képesek lesznek értő és így szívesen olvasó fiatalokat nevelni.

A Szegedi Tudományegyetem második éve azon dolgozom, hogy a rendszeres gyerekkönyvkritika és a gyerekirodalom kutatása erre speciálisan felkészített, fiatal szakemberekkel erősödjék: az itt formálódó műhelyből már most sikeres fiatal szakemberek léptek ki a szakmai nyilvánosságba. Vojnics-Rogics Réka eredményeit, munkáját azt hiszem, sokan ismerjük. 

Céljaim, terveim a következők:

1.    Szeretném előmozdítani a „sejtesedést”: vagyis a HUBBY vidéki tagságát, először a tanárképzéssel is foglalkozó egyetemi városokban abban segíteni, hogy a helyi gyerekirodalmi műhelyek és a gyerekirodalom iránt érdeklődő pedagógusok, szülők a HUBBY szakmai támogatásával könnyebben egymásra találjanak. Mindenhol legyenek helyi, a helyi igényeket kielégítő HUBBY programok. Ez azért is volna fontos. hogy a helyben elkötelezett szakemberek, érdeklődők megtalálják egymást.

2.      A fiatal magyartanárok, tanárszakos hallgatók felé nyitni: ez részben a tagság fiatalítását, részben az ő szakmai támogatásukat, illetve szakmai összefogásukat katalizálná.

3.      Előmozdítani a rendszeres, szisztematikus gyerekkönyvkritika, szakkritika térnyerését. Enélkül ugyanis a felhasználóknak szóló kritika és ismertetés sem tudja betölteni azt a feladatát, hogy jó értelemben „továbbképezze” az érdeklődőket. Profi szakkritika nélkül a laikusoknak szóló könyvajánló sem tud kellő hatékonysággal, lehetőségeit igazán kiaknázva működni. Ehhez egymással jól kommunikáló kritikaműhelyekre van szükség, ennek szervezését, beindítását fiatal szakemberek bevonásával két év alatt megvalósíthatónak látom.

4.      Szakmai konferenciák, fórumok, továbbképzések szervezése a pedagógusképzési centrumokhoz kapcsolódva.

 

Budapest, 2020. szeptember 2.

 

Hansági Ágnes



Tarr Feri - elnökségi tagsági jelölés


Tarr Feri vagyok, a BonBon Matiné Műhely vezetője. Ez egy olyan független, normatív támogatásban nem részesülő kulturális vállalkozás, ahol a 4-12 éves gyerekek számára hozunk létre elsősorban zenei produkciókat. A legmagasabb művészi elvárásokkal dolgozunk együtt zeneszerzőkkel, zenészekkel, színészekkel, illusztrátorokkal, hogy minél több, minél jobb előadás szülessen ennek a korosztálynak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy évente 130 előadást adhatunk országszerte, ami során több tízezer gyereknek tudjuk megmutatni, szerintünk milyen a jó gyerekkultúra? 

Éppen ezért dolgozom a HUBBY elnökségében is, mert szentül hiszem, hogy ugyanazzal a profizmussal és hozzáállással kell a legfiatalabbaknak is alkotni, mint az ún. „magas művészetben”. Szeretném, ha a HUBBY nemcsak a gyerekirodalom, hanem az egész gyerekkultúra zászlóshajója lenne.

Ami a tanulmányaimat illeti, az ELTE BTK szakán végeztem történelem és filozófia szakos tanárként, a PTE BTK-n magyartanárként drámapedagógiai szakképesítéssel, 2015-ben pedig elvégeztem a KRE BTK gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember posztgraduális képzését.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése