2019. október 10., csütörtök

450 pályázó – 2600 pályamunka


Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál – interjú Herbszt Lászlóval


Mi hívta életre az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál? Miért éreztétek szükségét annak, hogy nálunk is legyen egy ilyen rendezvény(sorozat)?

A környező országok mindegyikében nagy hagyománya van az illusztrációs seregszemléknek. Nálunk eddig ilyen összefogó esemény nem volt. A pozsonyi BIB például, ami nagy hagyományokkal bír és elég jól betagozódott az európai fősodorba, erős inspiráció volt számunkra, hosszú távon mi is valami hasonlót szeretnénk elérni.

Kikkel dolgozol együtt, és a pozsonyi BIB mellett milyen mintákat vettetek alapul?

A BIB és természetesen a Bolognai Gyerekkönyvvásár az alapok, amelyek itthonról is jól láthatóak, de velük ellentétben a gyermek- és ifjúsági könyvillusztráció mellett a felnőtt szépirodalmi illusztrációt is szerettük volna bemutatni. Bár ma ez még kicsi szelet, de reméljük nőni fog, akár a fesztivál hatására is.
A Graphifest és az Aranyrajzszög a technikailag azonos rendszerben elég régóta tud már működni, így mi is ebbe a rendszerbe csatlakoztunk be, és ők is mintaként szolgálta nekünk.
Munkatársaim a fesztivál szervezésében Révész Emese, Lőrincz Attila, Simon Attila, Auth Attila, Kara György és Kisteleki Zsuzsa.


A fesztivál programja itt

Mit tartotok hiánynak, problémásnak a magyar illusztrált könyvek tekintetben? 

Két hátrányunk van: a méret és a sok szöveg. Világtendencia, hogy a könyvek mérete az elmúlt évek során elkezdett nőni, nem ritka az A/3 méret sem, vagy a könyv fogalmát tágító kiadvány, mindenféle interaktív dologgal, furcsa hajtogatással, leporellóval vagy pop-up kialakítással. Nálunk ez még nagyon nem jellemző, itt a piac mérete a legnagyobb hátrányunk, az ilyen könyvek nagyságrendekkel kerülnek többe a mostani könyv átlagártól.
A másik hátrány a gyermek és ifjúsági könyveknél a túl sok szöveg, számtalanszor hallottam külföldön, hogy szépek a magyar könyvek, de nagyon sok szöveg van bennük, náluk ez így eladhatatlan. A magyar piac egyelőre fordítva működik, mint a világpiac, nálunk kevés szöveggel nem lehet könyvet eladni. Ha szeretnénk külföldön a mainál mondjuk két nagyságrenddel több könyvet eladni, akkor valamilyen más rendszerben kellene gondolkodni. Jó példa erre Ukrajna, és nem hiszem, hogy az ottani könyvpiac nagyobb lenne a magyarnál, de kialakítottak egy olyan rendszert, amelyben megéri nem szokványos könyveket létrehozni, és tavasszal a Bolognai Könyvvásáron ez fényesen működött.

Kiket vontatok be együttműködőként? A pályázat a kiadók belépésével egészen kitágította a perspektívát! 


A kiállítás és a pályázatok lebonyolítására van egy jól működő csapat, amely már több éve dolgozik a Graphifest rendezvényein. Az Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Petőfi Irodalmi Múzeum biztosítja a helyszíneket, ezen túl a PIM társrendezője az évfordulós pályázatunknak és kiállításunknak is.
A Móra Ifjúsági Könyvkiadó adja a Fiction fődíjat, a Silent Book díjba a Csimota kiadó szállt be. Lesz két különdíjunk, a legjobb pályakezdő illusztrátor a Pagony által szponzorálva, illetve a sármedei illusztrációs iskola két ösztöndíjat ajánl fel két fiatal illusztrátornak. A Kolibri kiadó a PIM-ben megrendezendő konferenciánkat támogatja, de együttműködtünk az Olasz Intézettel, a Latitudes Könyvesbolttal, a Francia Intézettel, a Cseh Centrummal, a Szlovák Intézettel, a Krea Design Iskolával és nem utolsó sorban a Hubby-Magyar Gyerekkönyv Fórummal.

Milyen programok épülnek rá a fesztiválra, ami október elejétől eltart egészen november végéig?  

A két fő kiállítás mellett a Barcsay Teremben a fesztivál ideje alatt látható huszonkét olasz illusztrátor kiállítása. A MATT szervezésében kerül megrendezésre a Bauhaus 100 kiállítás. A Fesztivál megnyitója előtt október 11-én Serge Bloch-kal lehet beszélgetni, lesz könyvbemutató a Csimota kiadó jóvoltából, a PIM-ben konferencia, a Virányosi Közösségi Házban szlovák illusztrációs kiállítás, a Krea Design Iskolában cseh illusztrációs kiállítás, a Deák17 Galériában japán illusztrációs kiállítás.

Mi a cél, ha ez külön megfogalmazható az első kérdésen kívül? Mikor lesztek elégedettek? 

Én már most elégedett vagyok, hogy sikerült megszervezni ezt a fesztivált. A neheze most jön, fel kell építenünk a kiállításokat.
Az összejött kiállítási anyaggal szintén elégedett vagyok, 450 pályázó 2600 pályamunkája érkezett be. Ebből a Barcsay Teremben 222, a PIM-ben 102 tabló lesz kiállítva.






1 megjegyzés: