2021. szeptember 13., hétfő

Révész Emese elnökségi jelölése

 

Vannak az ember életében eleve elrendelt dolgok. Az enyémben ilyen a gyerekkönyv. Kezdetben képzőművész édesapám vásárolta szenvedélyesen a legszebben illusztrált gyerekkönyveket, ami komoly elszántságot igényelt abban a távoli, kárpátaljai kisvárosban, ahol felnőttem, és ahol a hetvenes években ritkább volt körülöttünk a (magyar) könyveket gyűjtő ember mint a farmernadrág. Később művészettörténészként is ellenállhatatlan vonzalmat éreztem a könyvművészet iránt. Ez a vonzalom fiam megszületése után nyílt ki a gyerekkönyvek felé. Attól kezdve szinte misszióként élem meg, hogy beszéljek, s lehetőleg kortárs művészeti fórumokon beszéljek, írjak a gyerekkönyv illusztrációkról. Meggyőződésem, hogy a képzőművészetileg tragikusan alul művelt magyar közönség számára döntő jelentősége lehet a gyerekkönyvek kvalitásos képeinek. Ennek jegyében szervezzük meg kollégáimmal idén második alkalommal a Budapesti Illusztrációs Fesztivált. A HUBBY elnökségi tisztségét azzal folytatnám, hogy a szervezet által nyújtott lehetőségeket kihasználva is képviseljem az illusztrátorok és az illusztráció műfajának érdekeit.

Révész Emese (1967) művészettörténész. Tanulmányait az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében végezte (PhD 2008). Kutatási területei: korai modernizmus magyar festészete, 19-20. századi grafikatörténet, könyvillusztráció története, felsőfokú művészképzés története. Önálló kötetek: Mentés másként. Könyvillusztráció tegnapról mára. Válogatott tanulmányok. Tempevölgy, Balatonfüred, 2020; Firkaforradalom. Grafikatörténeti tanulmányok. Új Művészet, 2019; Kép, sajtó, történelem. Illusztrált sajtó Magyarországon 1870-1870, Bp.,  2015; Fényes Adolf. Bp., 2014; Csók István. Bp., 2010; A magyar historizmus. Bp., 2005. Az illusztrációs témához kapcsolódó fontosabb kurátori munkák: Négyszer szép! A visegrádi országok legszebb kortárs illusztrált gyerekkönyvei. Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020. szeptember 24-október 4.; „Én kicsi szörnyem”. Szörnyek és képzeletbeli lények a kortárs magyar könyvillusztrációban. D17 Gyermek- és Ifjúsági Galéria, 2020. március – június (Pécs, Zsolnay Galéria, 2020. augusztus 28 – október 24.; Szófia, Művészeti Galéria, 2021. február 3 – március 9.); Víz: élet – mítosz – mozgás. A víz témája a V4 országok könyvillusztrációjában. A38. 2019. szeptember 24-október 8.; Versképek. Kortárs magyar gyermekvers-illusztráció. Balassi Intézet, 2018. február 28 – április 11. (Vándorkiállításként: Isztambul, Szkopje, Moszkva, Madrid, Riga, Minszk, Szentpétervár, Bukarest, Pozsony, Zágráb); Ugyanaz másképp. Illusztráció és design a Csimota Kiadó gyerekkönyveiben. Karinthy Szalon, 2017. december 19 – január 19.; Kert/Város. Magyar gyermekkönyv-illusztráció. (Társkurátor: Kelemen Réka) Moszkva, Könyvvásár, 2017. december 1-5.; Gyermek a magyar képzőművészetben. (Társkurátor: Rum Attila). Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2017. június 24 – 2018. január 8.; Meseváros – Budapest. A főváros a kortárs gyermekkönyv-illusztrációban. (Társkurátor: Kelemen Réka). Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, 2017. április 12 – május 27.; Gyermek/Kor/Kép. Gyermek a magyar képzőművészetben. Budapest Történeti Múzeum, 2016;

Weboldal: www.revart.eoldal.hu

 


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése