Fotó: Sziklay Cs. Mónika
Hansági Ágnes irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi
docense
2001-ben szerzett doktori
fokozatot (ELTE), 2012-ben habilitált (SzTE), eddig több mint százhúsz közleménye
jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Lassan tíz
éve kutatja és tanítja a gyerekirodalmat. Társszerkesztője volt a Mesebeszéd
- A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve (szerk. Hansági Ágnes; Hermann
Zoltán; Mészáros Márton; Szekeres Nikoletta, FISZ, 2015), valamint a „...kézifékes
fordulást is tud” - Tanulmányok a legújabb magyar gyerekirodalomról (szerk.
Hansági Ágnes; Hermann Zoltán; Mészáros Márton; Szekeres Nikoletta, Tempevölgy,
2018) című nagysikrű köteteknek. Mentorként a szisztematikus magyar
gyerekkönyvkritika megerősítésén fáradozik, az idei tanévtől Szekeres
Nikolettával közösen szerkeszti a tiszatájonline gyerekkönyvkritikai rovatát. Legutóbbi
könyvei: Tárca - regény – nyilvánosság: Jókai Mór és a magyar
tárcaregény kezdetei (Bp., Ráció, 2014), Láthatatlan limesek:
Határjelenségek az irodalomban (Balatonfüred, Tempevölgy, 2018)
Az Év Gyerekkönyve Díjról és a 2019-es könyvtermésről
Az Év Gyerekkönyve Díj a magyar gyerekirodalom, a
gyerekkönyvkiadás ünnepe. De a figyelemfelkeltésen túl valódi misszióját mégis
a tájékoztatásban látom. Aki ma gyerekkönyvet vagy ifjúsági regényt keres a
gyerekének, netán tanítóként, tanárként a tanítványainak, egyáltalán nincs
könnyű helyzetben. A „független” kiadók innovatív, értékes könyveit még ma sem
egyszerű beszerezni; ráadásul nagyon sok cím, túl sok könyv jelenik meg egy
évben. Ez csak első látásra jó hír: a valódi oka, hogy itthon nem az iskolák a
nagybeszerzők. A szülők vásárolnak, már aki; és ahhoz, hogy az előállítási
költségekhez képest még mindig nyomott árú könyvek eltartsanak egy kiadót,
nagyon sok könyvet kell kiadni. Az Év Gyerekkönyve tehát egyfajta iránytű,
amely segít eligazodni a címek rengetegében.
A tavalyi könyvtermést is ez a kényszerű bőség jellemzi. A
magam részéről jobban örülnék, ha kicsit kevesebb könyv készülne, ám azokra
több idő, energia jutna. Persze annak
örülnék a legjobban, ha azután ezek a könyvek eljutnának a legszegényebb
iskolák könyvtáraiba is. Vagyis: nem a szülők pénztárcája döntene arról, ki kap
esélyt arra, hogy boldog, olvasó felnőtt legyen. Több mint háromszáz könyvet
olvastunk el. Nagyon vegyes a kép: a tökéletes, hibátlan, lenyűgöző
gyerekkönyvek mellett olyan is akadt, amelynek a nyelvi, képi minősége hagy
kívánnivalót maga után. A legjobbak bizonyosan kiállják majd az idő próbáját.
Irodalmárként, tanárként azonban engem jobban foglalkoztat az „átlag”. Az
anyanyelvi nevelés szempontjából különösen fontosnak tartom a gyerekkönyvek
nyelvi minőségét. Ebben még van hová fejlődnünk, már a tisztes középmezőnyben
is. Ezt nem lehet elég komolyan venni, mert ezen múlik, hogy a mai gyerekek
megtanulják-e pontosan kifejezni magukat, tudnak-e majd mások számára is érthetően
beszélni az érzéseikről és az igényeikről. Aki ezt nem tanulja meg, az az
indulatok tagolatlan kikiabálásánál vagy elmakogásánál reked meg: a rossz
szavak és mondatok pedig nemcsak bántóak, hanem mindig meg is bántanak valakit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése