Bemutatjuk az Év Gyerekkönyve Díj zsűrijét - Hansági Ágnes

Folytatjuk az idei Év Gyerekkönyve Díj zsűrijének bemutatását! Ma Hansági Ágnessel visszük tovább a sort, aki a bemutatkozás mellett, többek között azt is megosztotta velünk, hogy a gyerekkönyvekkel kapcsolatban miért fontos a nyelvi minőségre nagy hangsúlyt fektetni. 

Fotó: Sziklay Cs. Mónika 

Hansági Ágnes irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense

2001-ben szerzett doktori fokozatot (ELTE), 2012-ben habilitált (SzTE), eddig több mint százhúsz közleménye jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Lassan tíz éve kutatja és tanítja a gyerekirodalmat. Társszerkesztője volt a Mesebeszéd - A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve (szerk. Hansági Ágnes; Hermann Zoltán; Mészáros Márton; Szekeres Nikoletta, FISZ, 2015), valamint a „...kézifékes fordulást is tud” - Tanulmányok a legújabb magyar gyerekirodalomról (szerk. Hansági Ágnes; Hermann Zoltán; Mészáros Márton; Szekeres Nikoletta, Tempevölgy, 2018) című nagysikrű köteteknek. Mentorként a szisztematikus magyar gyerekkönyvkritika megerősítésén fáradozik, az idei tanévtől Szekeres Nikolettával közösen szerkeszti a tiszatájonline gyerekkönyvkritikai rovatát. Legutóbbi könyvei: Tárca - regény – nyilvánosság: Jókai Mór és a magyar tárcaregény kezdetei (Bp., Ráció, 2014), Láthatatlan limesek: Határjelenségek az irodalomban (Balatonfüred, Tempevölgy, 2018)

Az Év Gyerekkönyve Díjról és a 2019-es könyvtermésről

Az Év Gyerekkönyve Díj a magyar gyerekirodalom, a gyerekkönyvkiadás ünnepe. De a figyelemfelkeltésen túl valódi misszióját mégis a tájékoztatásban látom. Aki ma gyerekkönyvet vagy ifjúsági regényt keres a gyerekének, netán tanítóként, tanárként a tanítványainak, egyáltalán nincs könnyű helyzetben. A „független” kiadók innovatív, értékes könyveit még ma sem egyszerű beszerezni; ráadásul nagyon sok cím, túl sok könyv jelenik meg egy évben. Ez csak első látásra jó hír: a valódi oka, hogy itthon nem az iskolák a nagybeszerzők. A szülők vásárolnak, már aki; és ahhoz, hogy az előállítási költségekhez képest még mindig nyomott árú könyvek eltartsanak egy kiadót, nagyon sok könyvet kell kiadni. Az Év Gyerekkönyve tehát egyfajta iránytű, amely segít eligazodni a címek rengetegében.

A tavalyi könyvtermést is ez a kényszerű bőség jellemzi. A magam részéről jobban örülnék, ha kicsit kevesebb könyv készülne, ám azokra több idő, energia jutna.  Persze annak örülnék a legjobban, ha azután ezek a könyvek eljutnának a legszegényebb iskolák könyvtáraiba is. Vagyis: nem a szülők pénztárcája döntene arról, ki kap esélyt arra, hogy boldog, olvasó felnőtt legyen. Több mint háromszáz könyvet olvastunk el. Nagyon vegyes a kép: a tökéletes, hibátlan, lenyűgöző gyerekkönyvek mellett olyan is akadt, amelynek a nyelvi, képi minősége hagy kívánnivalót maga után. A legjobbak bizonyosan kiállják majd az idő próbáját. Irodalmárként, tanárként azonban engem jobban foglalkoztat az „átlag”. Az anyanyelvi nevelés szempontjából különösen fontosnak tartom a gyerekkönyvek nyelvi minőségét. Ebben még van hová fejlődnünk, már a tisztes középmezőnyben is. Ezt nem lehet elég komolyan venni, mert ezen múlik, hogy a mai gyerekek megtanulják-e pontosan kifejezni magukat, tudnak-e majd mások számára is érthetően beszélni az érzéseikről és az igényeikről. Aki ezt nem tanulja meg, az az indulatok tagolatlan kikiabálásánál vagy elmakogásánál reked meg: a rossz szavak és mondatok pedig nemcsak bántóak, hanem mindig meg is bántanak valakit.