Minden évben az IBBY más-más nemzeti szekciója számára nyílik lehetőség arra, hogy a Nemzetközi Gyerekkönyvnap támogatója legyen. Ők döntik el az ünnep témáját, ők kérik fel hazájuk egyik kiemelkedő szerzőjét arra, hogy fogalmazza meg az ünnep üzenetét a világ gyermekei számára, és felkérnek egy ismert illusztrátort arra, hogy plakátot tervezzenek az alkalomra. Ezeket az anyagokat aztán sokféleképp lehet hasznosítani az olvasás és a gyerekkönyvek népszerűsítésére. Sok szekcióban a Nemzetközi Gyerekkönyvnapot a média segítségével ünneplik és sokféle programot szerveznek az iskolákban, könyvtárakban, ahol arra is van lehetőség, hogy a gyerekek alkotókkal: szerzőkkel, illusztrátorokkal találkozhassanak. Sokan erre a napra pályázatokat vagy gyermekirodalmi díjátadó ünnepséget szerveznek.
2016-ban a Nemzetközi Gyerekkönyvnap támogatója Brazília. Idei témájuk: Once upon a time/ Hol volt, hol nem volt
Íme Ziraldo plakátja és Luciana Sandroni üzenete:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy... királyfi? Nem.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyvtár. És volt egy kislány, akit Luisának hívtak, és először járt könyvtárban. A kislány lassan lépkedett, és egy hatalmas gurulós táskát húzott maga után. Egyre csak ámuldozva nézett körbe: polcok és polcok, mind tele könyvvel... asztalok, székek, színes párnák, rajzok és plakátok a falakon.
– Hoztam egy fényképet magamról – mondta szégyellősen a könyvtárosnak.
– Nagyszerű, Luisa! Kiállítom akkor az olvasójegyedet. Közben választhatsz egy könyvet. Kiválaszthatsz egy könyvet, amit hazavihetsz, rendben?
– Csak egyet? – kérdezte Luisa csalódottan.
Hirtelen megcsörrent a telefon, és a könyvtáros magára hagyta a kislányt azzal a nehéz feladattal, hogy válasszon egyetlen könyvet abból a könyvtengerből, ami ellepte a polcokat. Luisa körbehúzta a gurulós táskáját, és addig-addig kutatott, amíg megtalálta a kedvencét: a Hófehérkét. Egy keményfedeles kiadás volt, gyönyörű illusztrációkkal. A könyvvel a kezében megragadta a gurulós táskáját, és már útban volt kifelé, amikor valaki megkopogtatta a vállát. A kislány kishíján hanyatt esett a meglepetéstől: nem más, mint maga Csizmás Kandúr volt az, a könyvével a kezében, akarom mondani: a mancsában!
– Örvendek, hogysmint? – kérdezte a macska tisztelettudóan. – Luisa, nem tudsz már amúgy is mindent ezekről a királyfis mesékről? Miért nem viszed el az én könyvemet, a Csizmás Kandúrt, ami sokkal mulatságosabb?
Luisa a csodálkozástól elkerekedett szemmel azt sem tudta, mit feleljen.
– Mi a gond? Elvitte a cica a nyelved? – viccelt vele a macska.
– Tényleg te vagy a Csizmás Kandúr?!
– Tényleg! Hús-vér valómban! Nos, akkor vigyél haza magaddal, és akkor mindent megtudsz az én történetemről Karabunkó márkival.
A kislány annyira megdöbbent, hogy csak bólogatni tudott.
A Csizmás Kandúr egyetlen varázssuhanással visszakerült a könyvbe, de ahogy Luisa elindult, valaki megint csak megbökdöste a vállát. Ő volt: "a bőre olyan fehér, mint a hó, az orcája olyan piros, mint a rózsa, a haja pedig olyan fekete, mint az ében." Tudjátok, ki volt az?
– Hófehérke!? – mondta Luisa döbbenten.
– Luisa, vigyél engem magaddal. Ez a kiadás – mondta a könyvre mutatva – a Grimm testvérek meséjének hű adaptációja."
Mikor a kislány már épp arra szánta volna magát, hogy megint kicserélje a könyvet, Csizmás Kandúr feldühödött:
– Hófehérke, Luisa már döntött. Menj csak vissza a hat törpédhez!
– Hét törpém van! És még semmi nincs eldöntve! – kiáltotta Hófehérke dühtől vöröslő arccal.
Mind a ketten a kislányra néztek, választ várva...
– Nem tudom, melyiket vigyem. Legszívesebben mindet magammal vinném!
Hirtelen, elég váratlanul, a legkülönösebb dolog történt: mindegyik mesehős kibújt a könyvéből: Hamupipőke, Piroska, Csipkerózsika és Rapunzel. Igazán hercegnős csapat.
– Luisa, engem vigyél haza magaddal! – könyörögte mind.
– Nekem csak egy ágyra lesz szükségem, hogy aludjak egy keveset – mondta ásítva Csipkerózsika.
– Csak kábé száz évet, nem többet – gúnyolódott Csizmás Kandúr.
Hamupipőke ezt mondta:
– Kitakaríthatom a házadat, de este partim lesz a kastélyban, a...
– ...a királyfival! – kiabálták mind.
– Az én kosaramban kalács és bor van. Kértek belőle? – ajánlotta fel Piroska.
Aztán még több mesehős jelent meg: a rút kiskacsa, a kis gyufaárus lány, a rendíthetetlen ólomkatona és a papírmasé ballerina.
– Luisa, mi veled mehetünk? Mi Andersen mesehősei vagyunk – kérdezte a rút kiskacsa, aki igazándiból egyáltalán nem volt rút.
– Meleg van a házadban? – kérdezte a kis gyufaárus lány.
– Hohó, ha a te házadban kandalló van, akkor inkább maradjunk itt... – jegyezte meg a rendíthetetlen ólomkatona és a papírmasé ballerina.
Ekkor pedig váratlanul egy hatalmas, szőrös farkas jelent meg, éles fogakkal, mindenki előtt:
– A lompos farkas!!!
– Nahát, farkas, milyen nagy a szád! – kiáltott fel Piroska megszokásból.
Ezután pedig a lompos farkas kitátotta az óriási száját, és... Megevett valakit?
Nem. Csak ásított egyet a fáradtságtól és azt mondta nagyon békésen:
– Mindenki nyugodjon meg. Csak egy ötletet akartam adni. Luisa elvihetné a kezében a Hófehérkés könyvet, mi meg bebújnánk a táskájába, amelyik elég nagy mindannyiunknak.
Mindenki egyetértett abban, hogy ez jó ötlet.
– Jó lesz így, Luisa? – kérdezte a kis gyufaárus lány, aki vacogott a hidegtől.
– Rendben! – mondta ő, és kinyitotta a táskáját.
A mesehősök sorba álltak, hogy bemásszanak:
– Először a hercegnők! – követelte Hamupipőke.
Az utolsó percben a brazil mesehősök is megjelentek: Saci, Caipora, a bőbeszédű rongybaba, a nagyon bolond fiú, a sárga erszényes kislány egy másik kislány, akinek a mellkasára a nagymamája fényképe volt ragasztva, és az apró, parancsolgató király. Mind befértek.
A táska nehezebb lett mint valaha. A sok szereplő elnehezítette! Luisa pedig kezébe kapta a könyvet, a Hófehérkét, a könyvtáros pedig beírta az olvasójegyébe.
Nem sokkal később boldogan ért haza, és az anyukája köszöntötte:
– Hazaértél, drágám?
– Igen, hazaértünk!
Írta: Luciana Sandroni, Brazília
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése