2023. január 12., csütörtök

Pályázat a 2023-as Év Gyerekkönyve Díj diákzsűrijének címére több kategóriában













Olvasás, kaland, játék, vita és felelősségteljes döntés – Ez mind a diákzsűri feladata. 

Szeretnétek megismerni a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat? Szeretnétek TI kiválasztani, melyek voltak 2022 legjobb könyvei? 



A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum a LIBRI Könyvesboltok támogatásával minden év júniusában kiosztja az előző év legjobbnak ítélt gyerek- és ifjúsági könyveinek megszavazott díjakat különböző kategóriákban. 

A döntést egyrészt egy szakmai zsűri hozza meg, de eláruljuk, a szerzők, illusztrátorok és kiadók számára a diákzsűri döntése legalább akkora kitüntetést jelent, mint a szakmai zsűri díjai. Arra hívunk benneteket, hogy iskolátokon belül szervezzetek egy legalább 5, maximum 15 főből álló csoportot, akik a shortlistre került könyveket elolvassák és közösen kiválasztják az általuk legjobbnak ítéltet. 

 A hozzátok kerülő kategória rövid listájára felkerülő 5 könyv olvasópéldányát március 20. után elektronikusan továbbítjuk, és április közepéig eljuttatjuk a könyvpéldányokat is. A döntést május 25-ig kell meghozni. Az ünnepélyes díjátadóra az Ünnepi Könyvhéten kerül sor, ahol természetesen maguk a diákzsűri tagjai fogják átadni a díjakat döntésük indoklásának kíséretében. 

A diákzsűri munkáját csapatonként könyvcsomaggal jutalmazzuk a legfrissebb kortárs irodalmi termésből, és ha küldenek a munkáról képeket, feljegyzéseket, illetve megkapjuk a laudációt, a HUBBY blogján és facebook oldalán ezeket is közzétesszük. 

 A következő kategóriák zsűrizésére lehet pályázni: 
 Az Év Ismeretterjesztő Könyve (7-10. évfolyam) 
 Az Év Illusztrátora (4-10. évfolyam) 
 Az Év Gyerekkönyve (6–12 év) (4-7. évfolyam) 
 Az Év Ifjúsági Könyve (14+) (9-12. évfolyam)
(A zárójelben azt jelezzük, hogy mely évfolyamokról érdemes összeállni a zsűri tagjainak)

A pályázat menete: Döntsétek el, melyik kategóriában szeretnétek zsűrizni! Állítsátok össze a csoportot! Írjátok meg, melyik iskolába jártok, a zsűri tagjainak és a munkát összefogó tanárnak a nevét, és 2-3 mondattal indokoljátok, miért szeretnétek részt venni ebben a munkában! 

A pályázat elküldésének határideje: 2023. február 10. 

Eredményhirdetés: 2023. február 24. 

Beküldés az alábbi űrlapon: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScgnPFQz113PsCQslpFa_LzNYqPwFn-qm0yWJPCMkVB7AnDcQ/viewform 

A pályázat elbírálói: a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökségi tagjai 

A diákzsűri döntési folyamata szabadon alakítható, de természetesen a HUBBY elnöksége szívesen ad támpontokat, segítséget. Kalandra fel!

Információ:

Varga Betti - vargabetti86@gmail.com
Vincellér Katalin - kvinczeller@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése