2021. szeptember 20., hétfő

Jeney Zoltán alelnöki és Szekeres Nikoletta elnöki jelölése

  Jeney Zoltán alelnöki és Szekeres Nikoletta elnöki pályázata


Jeney Zoltán 




Jeney Zoltán vagyok, az egyesület alapítása óta a HUBBY alelnöke.

Amikor annak idején többen több irányból nekifogtunk a Magyar Gyerekkönyv Fórum összegyúrásához, még nem igazán tudtuk, mire leszünk képesek, mit tudunk elérni. Így hat év távlatából azt hiszem, ha sommázni kellene eredményeinket, nem panaszkodhatunk. Íróutaztató programjainkkal, sikerült olyan iskolákba is eljuttatni az élő irodalmat, ahol azelőtt a leírt betű elvont fikció volt csupán. Konferenciáinkkal segítettünk a legfrissebb kortárs irodalmat a tudományos feldolgozás tárgyává tenni. Az Év Gyerekkönyve Díj megszervezésével rendre ráirányítjuk a (mind erősebben világító) reflektorfényt a legújabb könyvekre. Kapcsolatépítéssel, szaktanácsadással, olykor egyszerű fuvarozással igyekeztünk hozzájárulni a magyar gyerekkönyvek nemzetközi megismertetéséhez. De szerveztünk kiállítást, klubesteket, kritikai beszélgetéseket. Már nem is emlékszem mindenre.

Remélem, ezeknek a tevékenységeknek nem csak mi, az egyesület elnöksége érezzük a hatását, én érzem, és remélem a jövőben is részt vehetek ebben az izgalmas munkában.


Szekeres Niki



Szekeres Niki vagyok, a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum egyik alapító tagja (Jeney Zoltán és Pompor Zoltán mellett), jelenleg az egyesület elnöki tisztségét látom el.


A PPKE-BTK magyar-kommunikáció szak elvégzése után elég hamar irodalommal kezdtem el foglalkozni (recenziók, kritikák, tanulmányok, interjúk stb.). Több kiadónál dolgoztam, majd az elméleti munkák mellett az irodalomszervezés is fontos tevékenységgé vált.

Egyesületi munkám során kiemelten fontosnak tartom (és nagyon élvezem) a civil szervezeti működési formát, amely egyszerre biztosít függetlenséget, és ad lehetőséget a kreativitás megnyilvánulására.


Az elmúlt elnökségi időszak alatt sikerült megszilárdítani az Év gyerekkönyve Díj támogatói hátterét (első évben a BOOKLINE, második évtől - 2020 - a LIBRI támogatja a díjat), illetve folytatódnak már működő projektjeink. Újabb évad előtt áll az Írókat az iskolába programunk, emellett egy pedagógus és gyakorlat-centrikus konferencia megszervezésére is lehetőségünk lesz. Ebből az elsőt a COVID alatt elkészítettük, az anyagok most indulnak a virtuális térben útjukra, a konferencia pedig idén novemberben kerül megrendezésre (reményeink szerint). 

A pandémia újabb terület felfedezésére inspirált bennünket, és ha kényszerűen is, de több online tartalommal készültünk az idei évre, amelyek remélhetőleg könnyen hasznosíthatóak lesznek a szakma és a nagyközönség számára is. 
Kiemelten fontosnak tartom a kapcsolódásokat más szervezetekkel, szakmai csoportokkal, így novemberi konferenciákat például a Magyartanárok Egyesületével szervezzük. 


Az IBBY-tagságunkban rejlő lehetőségek még pontosabb körülhatárolása, és a magyar gyerek- és ifjúsági irodalom külföldi népszerűsítése is változatlanul elsődleges feladatunk.

Szeretnénk egy kiadói hálózatot létrehozni a HUBBY-n belül, ebben az évben ennek a munkálatai is elindulnak. A COVID lecsendesülésének köszönhetően ismét eljuttatunk augusztusban egy kb. 120 könyvből (az idei termés) álló csomagot a Müncheni Nemzetközi Gyerekkönyvtárba. Andersen-díjra jelöltünk két magyar alkotót (Herbszt Lászlót és Dániel Andrást), illetve Rofusz Kinga Otthon című könyve különdíjat kapott jelölésünknek köszönhetően az IBBY - Lampedusa Silent Book projektben. 


Ígéretemhez hűen a fiatalítás is előtérbe került, ha a tagság megszavazza, két fiatal és lelkes, motivált elnökségi taggal bővülünk. Az előttünk álló két év fő céljai között szerepel, mindamellett, amit az elnökségi tagok pályázatukban leírtak, egy minél erősebb hálózat kiépítése, minél hatékonyabb szakmai programokkal és egyre több szakmai szereplő bevonásával a lehető legtöbb hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyerekhez és fiatal felnőtthöz eljutva. Végül, de nem utolsó sorban felkészíteni egy frissebb és fiatalosabb csapatot a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum vezetésére.


2021. szeptember 18., szombat

Varga Betti elnökségi jelölése

 Varga Betti vagyok, magyartanár, irodalomszervező. Korábban elnökségi tagként dolgoztam két irodalmi szervezetben is, a Fiatal Írók Szövetségénél és a HUBBY-nál. Főként a programszervezés és az iskolai munka támogatása tartozott hozzám. Jelenleg a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium magyartanára vagyok. Szívügyem a kortárs és a fiatal irodalom népszerűsítése.

Számos irodalmi, oktatási projektben dolgoztam. Az elmúlt másfél évből a PesText nemzetközi irodalmi fesztivál gyerek- és felnőttprogramjainak szervezését, a HUBBY Év Gyerekkönyve diákzsűrizését, kortárs irodalmi oktatási anyagok írását (pl. a HUBBY-nak, a Nemzeti Filmintézetnek) emelném ki.

A HUBBY elnökségi tagjaként szervezői és pedagógiai tapasztalataimmal tennék a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom népszerűsítéséért.




2021. szeptember 16., csütörtök

ILLUSZTRÁTOROK, ALKOTNI SZERETŐ FELNŐTTEK ÉS GYEREKEK, FIGYELEM - KIHAGYHATATLAN PROGRAMOK!

 

A Pestext fesztivál keretében szervezett workshopoknak hála az alkotni vágyó felnőttek és gyerekek is találnak maguknak programot, ráadásul kiváló művészekkel találkozhatnak, dolgozhatnak együtt. 

A programok helyszíne a B32 Galéria. 


FELNŐTTEKNEK

"Probléma - megoldás - katarzis"

workshop 
CATARINA SOBRALLAL

FELNŐTTEKNEK - fiatal művészek részére! 

Catarina Sobral 2014-ben elnyert a Bolognai Gyerekkönyv Fesztivál Illusztrációs Nagydíját. A legjobb történeteknek nem sejthető előre a befejezése. Nem hazudtolják meg teljesen az olvasó elvárásait, de mégis meglepőek. A workshop résztvevői három támpillér (probléma - megoldás - katarzis) köré építenek fel egy történetet, miközben kipróbálják, hogyan kell és lehet játszani a tempókkal és a narratív feszültséggel.

A workshop angol nyelven, tolmácsolással zajlik.

A programon való részvételhez regisztráció szükséges a regisztracio@miszje.hu címen

Időpont: szeptember 25. szombat 15.00-17.00  
Helyszín: B32 Galéria

 


 

B1, belső borítók
workshop SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL

Felnőtteknek!

A résztvevők képzeletbeli borítókat készítenek vershez, sorhoz, vízióhoz, leendő kötethez, analóg és digitális kollázs technika vegyítésével, rétegekkel. Szeretettel várjuk mindazokat, akiket érdekel a borítók titkos világa. Akik keresik az utat a négyszögletű kerek erdőbe. Se rajztudás, se előképzettség nem szükséges. 

Csak egy idézetet, egy kedvenc szót vagy egy elképzelt kéziratot hozz magaddal!

A programon való részvételhez regisztráció szükséges a regisztracio@miszje.hu címen

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/172794041651031

Időpont: szeptember 24. 15-17 óra
Helyszín: B32 Galéria

 




GYEREKEKNEK


Foglalkozás ANNE PIKKOVVAL

ANNE PIKKOV az észt könyvillusztráció egyik legelismertebb alkotója gyerekfoglalkozást tart Budapesten! Az ő nevét onnan is ismerhetik a rendszeres gyerekkönyv-fogyasztók, hogy Dóka Péter Lila királylány című mesekönyve Anne Pikkov illusztrációival válik teljes egésszé, valódi és különleges könyvtárggyá. 

Célközönség: 8-14 éves gyerekek, akik többé-kevésbé gyakorlott rajzolók

A programon való részvételhez regisztráció szükséges a regisztracio@miszje.hu címen.

Időpont: szeptember 23. 10-12 óra
Helyszín: B32 Galéria



 


Foglalkozás PIOTR SOCHAVAL

Piotr Socha lengyel illusztrátor részletgazdag és humoros alkotásai mellé legalább ennyire humoros és kreatív személyiség dukál. Vele alkothatnak a gyerekek! 

PIOTR SOCHA / Fák
Foglalkozás gyerekeknek
Ki ne szeretne nyáron hűsölni egy árnyas fa alatt, megölelni egy öreg fa törzsét vagy ősszel megcsodálni és összegyűjteni a színpompás leveleket? A foglalkozáson sokmindent megtudhattok a fák csodálatos világáról, majd közösen rajzoltok is egy hatalmas fát, melynek ágait az általatok megálmodott lényekkel népesíthetitek be.
A lengyel nyelven, tolmácsolással zajló foglalkozás alapja a szerző azonos című könyve, mely magyarul is olvasható a Manó Könyvek kiadásában.

A programon való részvételhez regisztráció szükséges a regisztracio@miszje.hu címen.

Időpont: szeptember 23. 15 óra 
Helyszín: B32 Galéria

PIOTR SOCHA / Méhek
Foglalkozás gyerekeknek
A neves lengyel illusztrátor méhész édesapjának köszönhetően mindent tud e hasznos rovarokról, amit csak tudni érdemes. Segítségével betekinthettek csíkos kis barátaink életébe és az illusztrátori munka rejtelmeibe, majd szüleitekkel együtt elkészíthetitek saját kaptárotokat.
A lengyel nyelven, tolmácsolással zajló foglalkozás alapjául a Manó Könyvek kiadó gondozásában 2018-ban megjelent, azonos című könyv szolgál.

Facebook esemény is: 
https://www.facebook.com/events/909938552928170/

A programon való részvételhez regisztráció szükséges a regisztracio@miszje.hu címen.

Időpont: szeptember 25. 10 óra
Helyszín: B32 Galéria

 


2021. szeptember 13., hétfő

Révész Emese elnökségi jelölése

 

Vannak az ember életében eleve elrendelt dolgok. Az enyémben ilyen a gyerekkönyv. Kezdetben képzőművész édesapám vásárolta szenvedélyesen a legszebben illusztrált gyerekkönyveket, ami komoly elszántságot igényelt abban a távoli, kárpátaljai kisvárosban, ahol felnőttem, és ahol a hetvenes években ritkább volt körülöttünk a (magyar) könyveket gyűjtő ember mint a farmernadrág. Később művészettörténészként is ellenállhatatlan vonzalmat éreztem a könyvművészet iránt. Ez a vonzalom fiam megszületése után nyílt ki a gyerekkönyvek felé. Attól kezdve szinte misszióként élem meg, hogy beszéljek, s lehetőleg kortárs művészeti fórumokon beszéljek, írjak a gyerekkönyv illusztrációkról. Meggyőződésem, hogy a képzőművészetileg tragikusan alul művelt magyar közönség számára döntő jelentősége lehet a gyerekkönyvek kvalitásos képeinek. Ennek jegyében szervezzük meg kollégáimmal idén második alkalommal a Budapesti Illusztrációs Fesztivált. A HUBBY elnökségi tisztségét azzal folytatnám, hogy a szervezet által nyújtott lehetőségeket kihasználva is képviseljem az illusztrátorok és az illusztráció műfajának érdekeit.

Révész Emese (1967) művészettörténész. Tanulmányait az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében végezte (PhD 2008). Kutatási területei: korai modernizmus magyar festészete, 19-20. századi grafikatörténet, könyvillusztráció története, felsőfokú művészképzés története. Önálló kötetek: Mentés másként. Könyvillusztráció tegnapról mára. Válogatott tanulmányok. Tempevölgy, Balatonfüred, 2020; Firkaforradalom. Grafikatörténeti tanulmányok. Új Művészet, 2019; Kép, sajtó, történelem. Illusztrált sajtó Magyarországon 1870-1870, Bp.,  2015; Fényes Adolf. Bp., 2014; Csók István. Bp., 2010; A magyar historizmus. Bp., 2005. Az illusztrációs témához kapcsolódó fontosabb kurátori munkák: Négyszer szép! A visegrádi országok legszebb kortárs illusztrált gyerekkönyvei. Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020. szeptember 24-október 4.; „Én kicsi szörnyem”. Szörnyek és képzeletbeli lények a kortárs magyar könyvillusztrációban. D17 Gyermek- és Ifjúsági Galéria, 2020. március – június (Pécs, Zsolnay Galéria, 2020. augusztus 28 – október 24.; Szófia, Művészeti Galéria, 2021. február 3 – március 9.); Víz: élet – mítosz – mozgás. A víz témája a V4 országok könyvillusztrációjában. A38. 2019. szeptember 24-október 8.; Versképek. Kortárs magyar gyermekvers-illusztráció. Balassi Intézet, 2018. február 28 – április 11. (Vándorkiállításként: Isztambul, Szkopje, Moszkva, Madrid, Riga, Minszk, Szentpétervár, Bukarest, Pozsony, Zágráb); Ugyanaz másképp. Illusztráció és design a Csimota Kiadó gyerekkönyveiben. Karinthy Szalon, 2017. december 19 – január 19.; Kert/Város. Magyar gyermekkönyv-illusztráció. (Társkurátor: Kelemen Réka) Moszkva, Könyvvásár, 2017. december 1-5.; Gyermek a magyar képzőművészetben. (Társkurátor: Rum Attila). Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2017. június 24 – 2018. január 8.; Meseváros – Budapest. A főváros a kortárs gyermekkönyv-illusztrációban. (Társkurátor: Kelemen Réka). Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, 2017. április 12 – május 27.; Gyermek/Kor/Kép. Gyermek a magyar képzőművészetben. Budapest Történeti Múzeum, 2016;

Weboldal: www.revart.eoldal.hu

 


 

 

Vinczellér Katalin elnökségi jelölése


Vinczellér Katalin vagyok, magyar-média szakos gimnáziumi tanár. AZ ELTE BTK-n végeztem magyar és összehasonlító irodalomtörténet szakon, majd médiatanári képesítést is szereztem. Emellett a Pagony/Tilos az Á könyvek kiadó munkatársaként is dolgozom.

Több, mint 20 éve tartó magyartanári pályafutásom alatt évről évre egyre mélyebb tapasztalatom lett, hogy az iskolában kötelező irodalom tananyag mind távolabb és távolabb kerül az újabb generációktól. Ez a mondat az elmúlt 20 évben számos fórumon hangzott már el, gyakorlatilag folyamatos témája személyes, de akár akadémikus szakmai beszélgetéseknek, konferenciáknak is.

Szintén meghatározó tapasztalat, nemcsak személyes gyakorlatom, hanem országszerte számos kollégával való találkozás, közös munka, országos versenyek alapján, hogy azok a tanárok, akik a kortárs ifjúsági irodalmat beépítik iskolai munkájukba, sokkal közelebb tudják hozni a „tantárgyat” is a diákokhoz. És ez nem a könnyebb út keresését, a komoly munka megúszását jelenti. Hanem azt, hogy nem szeretnénk elidegeníteni a diákoktól egy olyan területet, amely még gazdagabbá tenné az életüket, elmélyítheti az irodalomról az irodalomról és önmagukról való gondolkodásukat, tudásukat.

Az iskolákban a diákokkal és a diákokért dolgozunk. És ennek a közös munkának elengedhetetlen része, hogy a jelenben éljünk, amelyhez segítséget ad a kortárs ifjúsági irodalom is. A HUBBY tevékenységei közül épp ezért számomra az egyik legfontosabb vonulat a a kortárs szerzők és diákok, pedagógusok találkozásainak, beszélgetéseinek megszervezése. Magam is szerveztem partizán módon ilyeneket, illetve a HUBBY keretei között hivatalosan is vettem részt hasonló eseményeken. Egyértelmű tapasztalatom, hogy ez az egyik olyan csatorna, amely a lehető leghatékonyabban juttatja el az irodalom izgalmát, élményszerűségét diákok széles köréhez.

Épp ezért  nagy örömmel és elhivatottsággal, egy évnyi elnökségi munka tapasztalatával szeretnék részt venni továbbra is a szervezet munkájában.





Katona Alexandra elnökségi jelölése

Katona Alexandra vagyok, a Szegedi Tudományegyetem másodéves alkalmazott irodalomtudomány mesterszakos hallgatója.

2020 márciusában, végzős alapszakos hallgatóként kezdtem el gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozni, amikoris Hansági Ágnes tanárnő egy közös kurzusunk után megkérdezte, lenne-e kedvem kritikát írni egy ifjúsági regényről. Ekkor csodálkoztam rá felnőttfejjel először arra, hogy ezek a szövegek szakmailag is elképesztően gazdagok tudnak lenni, és ennek hatására azonnal belevetettem magam a gyerek- és ifjúsági irodalom világába, amelyhez azóta már több szálon, kritikusként, kutatóként és szerkesztőként is kötődöm.

Elsősorban kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozom. A kutatási területem a kortárs magyar ifjúsági krimi, A nyomozás vége? – A kriminarratíva dekonstrukciója a kortárs magyar ifjúsági irodalomban című tanulmányommal idén, a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián a gyerek- és ifjúsági irodalom szekcióban második helyezést értem el. Októbertől lehetőségem lesz egy szemesztert a Bécsi Egyetemen tölteni, így a kutatást szeretném kiterjeszteni az osztrák gyerekirodalmi korpuszra is, illetve ezt a lehetőséget megragadva szeretnék részt venni az ottani és a hazai szakma közötti kapcsolatok kiépítésében.

Kiemelten fontosnak tartom a kapcsolódást nemcsak a magyar és külföldi szakma, hanem gyerek- és ifjúsági irodalmi művek és azok közönsége, valamint a szövegek köré épülő kritikai és kutatási tér között is. Úgy gondolom, hogy ezen kapcsolatok mentén jöhet létre egy fejlődni tudó, izgalmas, színes gyerekirodalmi tér, amely valóban meg tudja szólítani az elérni kívánt korosztályt, és amelynek két fő pillére az erőskezű, hozzáértő gyerekkönyv-kritika és szisztematikusan felépített gyerekirodalom-kutatás.

Szintén egyfajta kapcsolódás volt a cél akkor, amikor az 2021. januárjában az f21.hu – A fiatalság százada online kulturális magazinnal önálló gyermek- és ifjúsági irodalom rovatot indítottunk, amelynek én azóta is rovatvezetője és szerkesztője vagyok. A rovat működését azért tartom nagyon fontosnak, mert az f21 írógárdája és olvasótábora is elsősorban fiatalokból, huszonévesekből áll, és úgy gondolom, hogy ha nekik (is) meg tudjuk mutatni, hogy ezek a szövegek milyen hallatlanul izgalmasak tudnak lenni, az egy lehetséges út a gyerekirodalom és a hozzá kapcsolódó kritika és kutatás népszerűségének növeléséhez.

A szerkesztői-rovatvezetői és kutatói tevékenységem mellett kritikákat is írok, gyerek- és nem gyerekkönyvekről egyaránt. Hiszek abban, hogy a konstruktív, erős kezű kritika tud jól hatni az irodalomra, éppen ezért kiemelten fontosnak tartom azt, hogy a gyerek- és ifjúsági szövegekről is „komoly” kritikák íródjanak, és ezt a rovatvezetői munkám során az újságíróim felé is igyekszem közvetíteni.

A HUBBY tevékenységét ismerve úgy gondolom, ugyanazokon a célokon osztozunk. Bízom benne, hogy az elnökség tagjai is így érzik, és megengedik, hogy a munkámmal hozzájárulhassak a szervezet működéséhez és fejlődéséhez.



2021. szeptember 7., kedd

Vojnics-Rogics Réka elnökségi jelölése

Vojnics-Rogics Réka vagyok, az SZTE–BTK Irodalom- és kultúratudományi Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója, doktori disszertációmat a századforduló gyermek- és ifjúsági sajtójából írom. A diplomámat történelem-magyar szakos tanárként szereztem meg, azonban az élet számos területén kipróbáltam már magamat. Dolgoztam szállodai recepciósként, napszámosként, rádióztam, végeztem kritikusi, korrektori és fordítói munkát, szerveztem konferenciát és gyerektáborokat, Facebook oldalakat és blogot szerkesztek (s a többi). Bár az utam sokfelé ágazott, de az irodalom iránti szeretetem mindig is biztos pontot jelentett az életemben. Már kiskoromtól kezdve azt gondoltam, milyen jó lenne gyerekekkel és irodalommal foglalkozni, pláne, ha a kettőt egyszerre lehet művelni! Elnökségi tagként szeretnék a HUBBY segítségére lenni pedagógusi és irodalmi tudásommal: fontosnak tartom a magyarországi iskolákkal való együttműködést, és egy hosszútávú, gördülékeny kapcsolat kialakítását. Ezenkívül szívesen részt vennék rendezvények lebonyolításában és – bevallottan lelkes adminisztrátorként – a pályázat- és hírlevélírásban is.

 



 

2021. szeptember 2., csütörtök

Meghívó - A Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) rendkívüli közgyűlésére

 MEGHÍVÓ

A Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) rendkívüli közgyűlésére

Kedves HUBBY tagság!

Az egyesület jogszabálynak megfelelő működése érdekében fontos kérdésekről kell dönteni, ezért összehívom a közgyűlést.

A közgyűlés helye: Jókai Anna Szalon (1011 Budapest, Iskola utca 28.)
A közgyűlés időpontja: 2021. szeptember 20. 17.30.

A közgyűlésen az alábbi napirendi pontok kerülnek tárgyalásra:

1. Vezetőség választása (Elnök, elnökhelyettes, elnökségi tagok)
2. Írásbeli döntéshozatal tekintetében Alapszabály kiegészítése
3. Pénzügyi beszámoló elfogadása
4. Egyéb adminisztrációs ügyek

A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz.

Az egyesület alapszabályának módosításához a jelenlévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

A taggyűlésen a tagok helyett csak közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás alapján járhat el a meghatalmazott.

Megismételt közgyűlés a közgyűlés határozatképtelensége esetén a következő közgyűlést
a közgyűlés időpontját követő 30 perccel későbbi (18.00 óra) időpontra azonos helyszínre hívom össze.

Tájékoztatom, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti, jelen meghívóban közölt napirenden szereplő ügyekben, a jelenlévők által képviselt szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes.

Baráti üdvözlettel,
Jeney Zoltán