2022. április 6., szerda

Mi újság? - Máray Mariannal beszélgettünk

Már nem először képviseled Magyarországot Bolognában. Pontosan hányszor állították eddig ki a munkáidat?

Először öt éve kerültem be, az azóta már könyvben is megjelent, Utazz Bálnabusszal! képanyagával. Úgyhogy ez a második alkalom, hogy az illusztrációs kiállításon szerepelnek a munkáim. Ezeken kívül kétszer válogatták már be a könyvtervem a silent book contest shortlistjébe: 2019-ben a While you are asleep került kiállításra, 2020-ban pedig, ugyan csak virtuálisan (a covid miatt nem rendezték meg a vásárt), az All the lonely people került fel a ugyanerre a listára és az online kiállítótérbe. Illetve 2019-ben, Bologna mellett Frankfurtban is jelen voltak az illusztrációim, a Kalandraka spanyol kiadó standján fő helyet kapott, az akkor hét nyelven megjelent „Mimó kutyája”. Sajnos a magyar kiadás még várat magára.


A "zöldségek és gyümölcsök"- sorozatról folyamatosan posztolsz az Insta oldaladon. Mikor kezdted ezt a projektet, illetve valamilyen felkérésre készülnek a képek vagy saját indíttatásból? 

Tavaly január elején kezdtem, és már csak négy kép hiányzik a százhoz, ami a kitűzött célom volt. Valójában a saját szórakozásomra készítettem (illetve remélem, még sokakéra), és nem megrendelésre. Bízom benne, hogy előbb-utóbb könyvben is megjelenhet. Azt elárulhatom, hogy már készülőben van hozzá a szöveg. Az elmúlt időszakban pedig több külföldi pályatársam is kifejezte az elismerését a sorozattal kapcsolatban.



Többször indultál már a silent book contest-en, sajnos idén nem került be magyar illusztrátor a shortlistre. Pályáztál valamivel? 

Igen, de idén nem került be a könyvtervem. Amennyit láttam a beadott pályázatokból, nagyon erős volt a mezőny idén (is). Persze örültem volna, ha ott a nevem az idei listán. Azt gondolom, hogy még dolgoznom, finomítanom kell a beadott terven. Azért azt jó jelnek veszem, hogy azok a szakmabeliek, akiknek megmutattam az idei pályázati anyagot, mind elismerően vélekedtek róla.

Hogyhogy csak itthonról kíséred figyelemmel a sikered?

Sajnos idén nem tudtam a költségvetésből keretet szorítani a kiutazásra. 


Több nemzetközi kiállításon képviselted már hazánkat az elmúlt években. Esetleg Bolognán kívül is számíthatunk még tőled meglepetésekre? 

Ami biztos, hogy a bolognai kiállítást két éven keresztül utaztatják az egész világon, több országban is kiállítják majd az anyagot. Egyelőre más felkérésről még nincs szó, de ki tudja, szerencsére még hosszú az év. Magyarországon viszont hamarosan lesz egy kiállításom pont a zöldségekből, ez a Kornél Galériában nyílik majd május 13-án!


Végül egy kérdés, amit nem lehet kihagyni: jelenleg min dolgozol? 

Csak három hete fejeztem be a silent book pályázatot, eddig pihentem, de most kezdek egy újabb könyvön dolgozni, persze ez még első körben csak vázlat formájában készül. Emellett mindig vannak kisebb megrendeléseim, amit folyamatosan csinálok a Máray Mariann Műhelygalériának.

Az interjút Kelemen Réka készítette


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése