Év Gyerekkönyve Díj 2022 - laudációk

 

Az Év gyerekkönyv Írója (0-6 éves korosztály): Bendl Vera

Matyi tigrissel álmodik (Szimonidesz Hajnalka illusztrációival, Pagony, 2021)

C.S. Lewis szerint a jó gyerekirodalom ismérve, hogy a gyerekeknek szóló írást nem a nagybetűs Irodalom különálló, kisebbrangú irányzataként gondolja el; nem feltételezi, hogy feladata lenne egy jól körülhatárolható, kiskorú célcsoportnak a felnőttekétől markánsan különböző igényeinek kielégítése. A jó gyerekíró azért választja ezt a műfajt/ médiumot mert a mondanivalójának ez a forma felel meg leginkább, mert épp a mesék nyelvén tud valami örök emberit megszólaltatni.

Bendl Vera Matyi tigrissel álmodik című könyve is – bár az óvodásoknak szóló olvasmányok közt találta meg a helyét az Év Gyerekkönyve listán – mégis ilyen, kortól függetlenül az egész családot megérintő olvasmány. És nem a manapság divatos posztmodern narratológiai csavarok, ironikus kikacsintások következtében, hanem mert a szó legnemesebb értelmében egyszerű, és a maga egyszerűségében tudja megragadni szinte magától értetődő természetességgel a gyermeki lélek rejtelmeit, a humán gondolkodás sajátosságait.

Mert Matyi egy nagyon gondolkodó, kíváncsi kisfiú, aki fél a tigrisektől, és aztán egyszer mégis csak összetalálkozik egy tigrissel, akivel a legjobb barátok lesznek. A nagymacska és a kisfiú barátsága mint az önmagunkban rejlő bátorság felfedezésének elősegítője Marék Veronika Laci és az oroszlán című klasszikusát idézi, azonban Bendl Vera gyerekszereplőjének nézőpontnarratíváján keresztül a félelmen kívül az érzelmek, vágyak és szorongások egészen széles skáláját jeleníti meg a féltékenységtől a csalódottságon át az együttérzésig. S teszi mindezt infantilizáló gügyögés vagy komolykodó pszichologizálás nélkül, érzékenyen ábrázolva a gyerek belső világát, illetve a gyerek és felnőtt interakciók sajátos beszédhelyzeteit. Empatikus világában minden érzelemnek megvan a helye, a szomorúság és boldogság megélése egyaránt szükséges önmagunk megértéséhez, mások elfogadásához.

Matyival könnyű azonosulni, tipikus gyerekélményeket élhetünk át vele, bújócska, buszozás, fáramászás szerepelnek kalandjai között. Ám a könyv egyedisége abban rejlik, hogy a kisfiú játéktevékenységei közepette komoly filozófiai kérdésekről is eltöpreng, és olyan korántsem gyermeteg témákról elmélkedik és gondolkodtat el, mint a hit és a transzcendentális tapasztalat (Matyi és a Jóisten), a fajok közti hierarchizálás és az élethez való jog (Matyi megment egy poloskát) vagy az idő múlása és megragadhatatlansága (Matyi és a pillanat).

A könyv érzelmi intelligenciára nevel, de nem didaktus, Könnyedségéhez hozzájárulnak Szimonidesz Hajnalka szemgyönyörködtetőn szellemes illusztrációi (mint a vidéki nagyi által levágott csirkék glóriás alakjainak körtánca az imára kulcsolt kezű, ám egészségesen szkeptikus Matyi feje körül). Emlékezetesek Bendl Vera szövegének gyerekszájhumort idéző passzusai („egyszer csak itt volt. A szomorúság. Mint egy barna izé. Dolog. Sapka. Mit csináljak?”) és az a finom költőiség melynek köszönhetően a mese befejeztével is velünk maradnak a könyv egyes mondatai: „Matyi kitalálta, hogy bátor lesz. – Hagyd békén a barátomat! – kiáltotta a félelmetes kutyának. – Nem látod, hogy nincs is itt az anyukája? Könnyű így bántani! Úgy érezte, fontosat mondott. Segített, hogy már szerette a tigrist.”

Nem kérdés, hogy az olvasók is szeretni fogják Matyit és a tigrist. Sárga-fekete kalaplengetés érte Bendl Verának.  

Kérchy Anna

Az Év gyerekkönyv Írója (6-12 éves korosztály): Laboda Kornél 

Gavarin és az álomantenna (Jásdi Juli illusztrációival, Pagony, 2021)

Gavarin története majdnem úgy indul, mint egy szomorú, magányos kisfiú meséje, de aztán a dolgok hamar beindulnak, és nemhogy Gavarin egyedül, hanem sokadmagával menti meg az álmokat, nem mellesleg elhagyja a földet, mert néha nem árt perspektívát váltanunk ahhoz, hogy igaz barátokra leljünk. Laboda Kornél már a MátéPONTindul című regényével (és színházi munkáival) is bizonyította, hogy nincs híján a jó dramaturgiai érzéknek. Emellett igen jó a memóriája, ami gyerek- és ifjúsági irodalom esetében már csak azért sem elhanyagolható képesség, mivel nem árt jól emlékezni arra, milyen is gyereknézőpontból a világ, ne adj isten, hogy tudnak viselkedni a felnőttek, és mennyire értelmetlen dolgokat vár el a társadalom a sok-sok lehetetlen szabály megalkotásával és ész nélküli betartatásával. 

Itt és most köszönet Jásdi Julinak a fantasztikusan vicces, a könyv hangulatát jól visszaadó, a szövegre érzékenyen rezonáló rajzaiért. Ugyanis Laboda olyan dolgokról ír Gavarin látszólag könnyed űr-kalandregénybe bújtatott történetében, mint a magány egyetlen ellenszereként az igazi, elfogadó és segítő barátság fontossága, vagy a kiállás azon értékekért, amelyeket valóban fontosnak hiszünk. Nem átall olyan igazságokat kimondani, amelyek – egészen biztos vagyok abban –, hogy a meggondolatlan, elsőre hamar ítélő és ítélkező füleknek nem feltétlenül tetszenének. Ugyanis a három kozmonauta (mivel Gavarin, a bátor fiú, aki inkább ott hagyja nem túl érdeklődő szüleit és fura iskolatársait, de amint kirepül a világűrbe, olyan barátokra lel, mint a kicsit függő Makszimov és az állandó önkorrekcióban alakváltó Z), barát folyamatosan felülmúlja önmagát, ráadásul szembeszegül egy teljesen értelmetlen világrenddel, amely kísértetiesen emlékeztet bizonyos, még ma is regnáló intézmények és edukációs rendszerek világára. Ennek megtestesítője Etelka néni álomvámpír (elképesztő, nénik még az űrben is vannak), akinek végül Gavarin, minden bátorságát összeszedve, őszintén mondja ki véleményét, amely talán az egész könyv felvillanyozó szabadságeszményét, őszinteségét és bölcsességét esszenciálisan foglalja magába: „– Maga – mutatott rá Etelka nénire – ...maga egyáltalán nem rendet akar. Maga egész egyszerűen csak fél. Igen. És azt is tudom, hogy mitől fél annyira. A rendtől! Etelka néni harsányan felkacagott, de Gavarin folytatta. – Igen, Etelka néni, maga retteg a rendtől. A világegyetem igazi rendjétől, vagyis a zűrzavartól.”

És most mondhatnám könnyedén, hogy Laboda Kornél megírta az utóbbi idők egyik legszabadabb, legzseniálisabb, legőrültebb ifjúsági regényét (nem mellesleg olyan nyelven, amely nem fél a nyelvjátéktól, nem fél a líraiságtól, és látható-hallható műgonddal íródott), hiszen ezzel sem mondanék hazugságot, de, amint írtam valahol feljebb, sok minden (de nem minden) nézőpont kérdése. Szerintem az utóbbi idők egyik legnormálisabb ifjúsági regényét írta meg, amiben olyan barátok vannak, akiket mind kívánunk magunknak, amelyben olyan kalandok vannak, amikre mind vágyakozunk és egy olyan igazi szerelem történetéről olvashatunk benne, amit, ha megtalálunk, simán elboldogulunk a világűrben is. Gratulálok Laboda Kornélnak, aki nemcsak írni tud jól, hanem képes olyan világot teremteni, amibe, ha elég bátrak vagyunk belépni, máris valósággá válik!

Szekeres Niki 

 

Az Év gyerekkönyv Írója (12-18 éves korosztály):Takács Zsuzsa 

Spirálfüzet (Turi Lilla illusztrációival, Magvető, 2021)

Másodikos koromban elmentem – önszántamból – a dunabogdányi kisdobos táborba és már a második napon hatalmas krokodilkönnyek áztatta képeslapot küldtem haza (ki gondolta volna, hogy reggel hatkor zászlófelvonás, aztán kötelező verekedés a faházakban és így tovább), amelyre azt írtam nagy betűkkel, „vigyetek haza!”. Hamar kiderült, a levél nemhogy haza, még a postásig sem jutott el, úgyhogy következő napi levelemmel már okosabban bántam, kis akrosztikon, ha a mondatkezdő betűket összeolvasod, máris kijön a vigyetek haza, de csak vájtszeműeknek és vájtfülűeknek. 

Nincs ez másképp Takács Zsuzsa Rejtjeles tábori lap című versében sem, de valahogy mégis egészen másképp van. Kamaszként (is) szeretünk úgy találkozni szövegekkel, hogy ismerősnek hat, amit olvasunk, újraélhetünk valamit, ami velünk is megtörtént, még csak az sem baj, ha nem pont úgy ugyanúgy. De igazából az nagyon kevés lenne, ha egy szövegben, egy versben, egy verseskötetben ez a felismerés lenne a jó, nem beszélve arról, hogy ilyen irodalommal lépten-nyomon találkozhatunk! Takács Zsuzsa Spirálfüzete nemcsak azért érdemelte ki az Év Gyerekkönyve Díj ifjúsági írója díjat, mert az egyetlen verseskötet volt a többnyire ifjúsági regények versenyében. 

Az izgalmas kötet alcíme félrevezetés nélkül jelöli ki mind a célcsoportot, mind a műfajt: kamaszlányversek (1987-2021), ami persze ne tántorítson el senkit, hiszen e megjelölések többek között pontosan arra valók, hogy felpiszkálják azoknak az érdeklődését is, akik esetleg nem sorolnák magukat a kamaszlányversek olvasóinak táborába. A kötet egyrészt tartalmazza Takács Zsuzsa 1987-es Rejtjeles tábori lap című kötetének darabjait, amely így most ciklusként jelenik meg az új könyvben, és második ciklusként 2021-es datálással Az égen bárányok fodrozódnak címmel olvashatunk újabb verseket a szerzőtől. Turi Lilla illusztrációi a maguk elsőre szertelennek, a krikszkrakszos vonalak által elnagyoltnak ható rajzai, ha jobban megvizsgáljuk őket, felülírják a kamaszkor sztereotip ábrázolásait, és jóval inkább a dolgok mögé nézésre, az elgondolkodás csendjére, a rejtőzködésre és a mindenre éhes figyelem állapotának észrevétele felé terelnek, a két ciklust pedig a grafikus a különböző színek dominanciájával különíti el. 

Takács Zsuzsa verseiben a mindennapok apró és kevésbé apró történéseinek láttatásán keresztül, a kamaszlány szemén át a világot szemlélő, a világra rácsodálkozó, folyamatosan kérdező, gondolkodó attitűd sejlik fel, amely által olyan versbeszélő kreálódik, akinek személyisége lesz, formája lesz, igazsága lesz, hol fájdalma, hol könnyei, van, hogy szerelmes, vagy éppen borzasztóan dühös a szüleire, néhol meg ideges imádott testvéreire. Az a hálózat, amelyben ezek a versek íródnak, nagyon fontos kulturális markerek mentén létezik, amelyben vershagyományok idéződnek fel, és ahol a versírás technikája találkozik, majd egybeforr a humorral, a játékossággal, a szellemmel és az érzelmekkel. A költő kamaszverseivel, amelyek milyenségükkel egyértelművé teszik, hogy ha nem is tilos, de nagy kár félvállról írni kamaszverseket, meg bármilyen verseket is, egyetlen dolgunk van csak, hagyjuk, hogy hasson ránk a jó irodalom, inspirálódjunk belőle, és játszadozzunk olyan gondolatokkal, milyen is A végső pillanat (és egy vers következik A végső pillanat címmel):

Milyen lesz, hogyha levesszük a maszkot?
Megismerem-e a majd a négyes-hatoson
az utastársakat? S az a kék szemű
fiú, akivel hosszan beszélgettünk
a lét és lényeg közötti különbségről,
meztelen arccal tetszik-e? Vagy növesszen
off-line maszkot, azaz szakállat?

Állnak majd az utasok és nézik egymást,
mint egy szilveszteri buliban, ha éjfélt
kongat az óra, és álarcukat leveszik?
A végítélet órája ütött, vagy csak egy kegyetlen
kísérlet részese vagyunk? Színt váltunk?
Vagy színről színre látunk? Kést rántunk
vagy egymás nyakába borulunk?

 Szekeres Niki

Az év fordítója: N. Kiss Zsuzsa (Adam Kay: Testünk kívül-belül - Egy teljes (és totál undi) anatómiai kalauz, Manó könyvek, 2021)

„A fogzománc alatt van a dentin. A felső réteg őrködik a lentin.”

Ez nem vers, bár lehetne az is, bájos és vicces gyerekvers. Adam Kay ismeretterjesztő könyvének magyar fordításából vettem. A könyv az emberi testet tárgyalja jól áttekinthetően, lényegretörően és szórakoztatóan. A könyv címe, mármint magyarul – mert fordításban olvassuk, ugye, ezt sose felejtsük el – Testünk kívül-belül (ez a főcím). Egy teljes (és totál undi) anatómiai kalauz (ez az alcím).

Egy pillanat. Egy bekezdésnyit fecsegtem egy angolul írt könyvről, idéztem is belőle magyarul, a fordító nevét meg elfelejtettem említeni? Nahát. Hogy milyen feledékeny vagyok…

N. Kiss Zsuzsa.

Az elején idéztem tőle egy verset – akarom mondani, két prózai mondatot a fordításában, ami olyan, mint egy vers. És ez talán nem véletlen. Zsuzsa az angol, a német és a francia romantikus és klasszikus modern lírát éppúgy fordította, mint a 19. és 20. század legnagyobb prózai műveit. Most mégis egy kortárs, könnyed stílusú angol szerző könyvének fordításáért dicsérjük őt. Mert ezt is tudja.

Aki már valaha beszélgetett N. Kiss Zsuzsával és utána olvasta el az Adam Kay-fordításait – több könyvet fordított tőle ugyanis –, talán eszébe jutott az, ami nekem: hogy Zsuzsa alkatához, humorához, beszédmódjához milyen pompásan illenek ezek a szövegek. Nem beszélve egy másik közös vonásról: a szakma iránti olthatatlan, iróniától sem mentes szeretetről. Hogy a szóban forgó szakma az orvoslás vagy az irodalom, egyre megy.

A műfordítás nyelve romlékony: tudjuk, időről-időre újra kell fordítani a legfontosabb műveket, mert a legjobb fordítások is avulnak. Adam Kay pedig eleve a nyelv legmúlékonyabb rétegeiből merít: az ifjúsági nyelvből és a szlengből. Még pár év, és máris avíttnak, alkalmasint nevetségesnek hatnak a megoldásaink. Jaj, mit csináljuk? N. Kiss Zsuzsa talán átélte ezt a szorongást, talán nem; a fordításán ez mindenesetre nem érződik. Ugyanolyan könnyedén elegánsak a megoldásai, mint amikor egy prózai műben betétként szereplő, pár soros verset fordít le a kétségbeesett prózafordító kérésére (saját tapasztalat). A szerzőhöz hasonlóan ő is bátran gyártja a szójátékokat és alkalmazza a szlengkifejezéseket. Hadd múljon, aminek múlnia kell. Ám eközben ugyanilyen bőkezűen bánik a szókincsünk kiveszőben lévő, vagy régiesnek ható elemeivel, mint például „maszlag”, „a hétszázát”, vagy „engedelmeddel”. Talán ebben rejlik N. Kiss Zsuzsa titka: az arányérzékben és az önazonosságban. Hét nyelven beszél, de van saját anyanyelve, és vállalja az akcentusát.

Kedves Zsuzsa, sok szeretettel gratulálok a díjhoz! Kívánok még sok rokonlélek szerzőt, remek munkákat – és időnként pihenést!

Nádori Lídia

Az év ismeretterjesztő könyve - megosztott fődíjasok

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez (Illusztrálta Gráf Dóra, Tilos az Á, 2021)

Fenyő D. György irodalmi útikalauza a szó klasszikus értelmében igazi bédekker, a fogalom Umberto Eco-i értelmében utazás a fikció erdejében. Az embernek a szerző előszavában megemlített szövegeken túl óhatatlanul eszébe juthat Szerb Antal Marslakók számára készült Budapesti kalauza (intertextuálisan talán szerepel is ott), amely szerepfelfogásában, funkciójában és céljaiban is közel állhat Fenyő D. kötetéhez, ha elsősorban az irodalom és talán még inkább a líra közfelfogásban megjelenő státuszára és népszerűségére gondolunk.

A kötet szerkezetét, így a benne szereplő lírai alkotások sorrendiség bátor és újító módon nem a megszokott és jócskán megkopott kronologikusság, mégcsak nem is a műfajpoétikai jellemzők határozzák meg, hanem a szavak terjedelme. Hiszen az irodalom anyaga és formája mégicsak a nyelv és a szó.

Válogatás és szemelvény ez a könyv, akár Vergilius Eclogae című kötete, csak ebben bukolikus költemények helyett 25 klasszikus és kortárs magyar szerző versét és azok értelmezésének kísérleteit olvashatjuk. Fontos kötet, praktikus és jól használható alapkönyv az olvasóvá nevelés és a szövegcentrikus irodalomoktatás folyamatában, amelyet magával ragadó és könnyed nyelvhasználat, Gráf Dórának köszönhetően pedig izgalmas tipográfia, lehengerlő, egyedi, az értelmezést segítő és inspiratív vizualitás jellemez.

Az embernek, miután letette Fenyő D. György kötetét, csupán egyetlen komoly hiányérzete támad, hiszen szívesen olvasna prózához és drámához vezető útikalauzt is.

Vajon készülnek-e már?

Fábián László

 

Boncsér Orsolya: Fotózni jó! - Tanulj játszva fotózni! (Magánkiadás, 2021)

A (köz)adakozásból és magánkiadásban megjelentett Fotózni jó című könyv valódi hiánypótló alkotásnak tekinthető. Egyszerre látványos és tartalmas, amelyet egészen egyszerűen jó érzés kézbe venni, lapozgatni és természetesen felfedezni is, ami egy ilyen típusú könyv esetében elkerülhetetlenül fontos szempont.

Az önmagát „fotós könyvként” definiáló alkotás (és valóban, magyar nyelven az egyik első komoly kísérletnek számít a gyermekeknek szóló fotós könyvek piacán) tipográfiájában, grafikai jellemzőiben és vizualitásában egységes és kifejezetten esztétikus, küllemében, kinézetében vonzó és izgalmas, megszerkesztettségének és logikus felépítésének köszönhetően könnyen áttekinthető, stílusában pedig egyszerre retro és korszerű.

A könyv, művészi fókuszán és pozitív értékrendjén túl, amúgy mellékesen, még arra is képes lehet, hogy útmutatásával és segítségével a mindennapjainkban nélkülözhetetlen eszközzé vált okostelefont, az értelmetlen és koordinálatlan használat helyett, magával a fotózással, hasznos tevékenységgé alakítsa.

A kifejezetten felhasználóbarát könyv nyelvezete és fogalomhasználata alapján érzésem szerint inkább az általa megjelölt korosztály felső kategóriáját célozza meg, azaz sokkal inkább a kiskamaszkorból a kamaszkorba lépő fiatalokhoz szól. A kötetre jellemző, alapvetően gyakorlatcentrikus nézőpont mellett kifejezetten fontos edukációs elem a függelékben szereplő kis fotótörténeti áttekintés és a kis fotólexikon.

Éppen ezért felnőtt és gyermek egyaránt élvezettel és nagy haszonnal forgathatja Boncsér Orsolya Fotózni jó című albumát.

Fábián László

Az év illusztrátora: Nemes Anita (Illés Anna: Mi leszek, ha nagy leszek?, Scolar Kiadó, 2021)

Illés Andrea gyermekkönyve, Nemes Anita rajzaival rendhagyó vállalkozás az illusztrált könyvek világában. Rendhagyó, hiszen nem a hagyományos értelemben vett képek vagy rajzok követnek – szó szerint illusztrálnak – egy adott történetet, itt sokkal inkább maguk a rajzok szervezik a könyv tartalmát.

Ábécé-sorrendben vezetett, a legváltozatosabb foglalkozásokat felsoroló, gazdagon telerajzolt
képeskönyvet lapozhatunk nyolcvan oldalon át. Hetvenkét szakma követi így egymást, hetvenkét teljesoldalas, kézi jellegű illusztrációban, visszafogott színvilágban az ácstól egészen a zenészig.
Afféle játékos infografikák ezek, olykor folyamatábrákkal keverve. Életképek vegyülnek piktogrammokkal, zsánerjelenetek diagramokkal. Ahogy az ilyen típusú ismeretterjesztő grafikák
szokták: bátran játszanak a legkülönfélébb léptékekkel: megfér egymás mellett egy bolha mikroszkópikus képe és egy toronydaru. Gond nélkül váltanak nézőpontot: egyszerre látjuk ugyanazt innen és onnan, a térbelit együtt a kétdimenzióssal. (Lásd: Manöken.)
Néha a túlzsúfolt aprólékosság megnyugvást lel a geometrikus egyszerűségben: pályaválasztási tanácsadó is egyben ez a könyv, így akinek például riasztóan sok egy biológus szakmai inventáriuma az megnyugvást lelhet az átellenes oldal hideg vagy meleg burkolójának kevesebbel is beérő eszközkészletével.
A minden egyes mesterséghez rajzolt piktogrammok is következetesen összefoglalják a legfontosabb kellékeket, anyagokat és az elvárandó képességeket is.
Nemes Anita alakjai megnyerőek, velük az olvasó könnyen azonosulni tud. Fáradhatatlan lelkesedéssel és folyamatosan fenntartott, magas képi színvonallal elvégzett munka ez. A rajzok dekoratívak, változatosak, a finom humort sem mellőzik.
A könyv egyik legnagyobb érdeme az edukatív erőn túl, hogy számtalanszor is kézbe vehető, újralapozható. A dúsan részletgazdag illusztrációk újraböngészhetők, mindig találni bennük olyan részletet, mellyel a gyermeki figyelem folyamatosan fenntartható lehet.
Nagy szeretettel gratulálok a díjhoz és zárásként legyen egy idézet a könyvből: „A grafikusművészek rajzolnak: ceruzával, tussal tollal, szénnel.”

Gerhes Gábor

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit! 3., illetve az egész sorozat (Pagony, 2021)

A könyves szakmában gyakran tapasztaljuk, hogy Magyarországon az iskolai vizuális nevelés – finoman szólva – elmarad az elvárhatótól. A merészebb képi vagy formavilágú könyveket a kiadók csak legelszántabb pillanataikban merik megjelentetni, és sokszor nem is térül meg számukra a belefektetett pénz és energia. De szülőként is gyakran tapasztaljuk, hogy az iskolai vaskalaposság, a kreatív energiákat felszabadító támogatás helyett a formalitást előtérbe helyező szigor, milyen erővel taszítja el a gyerekeket a rajzolástól, a grafikai alkotástól.

Így aztán mindig nagy öröm, amikor olyan könyvek, sorozatok jelennek meg, amik ezt a mindenkiben szunnyadó alkotókedvet igyekeznek felébreszteni. Az elmúlt pár évben azt láthattuk, hogy a magyar gyerekek vizuális kultúráját sújtó problémákra valószínűleg ugyanaz lesz a megoldás mind a 18. században a franciaországi éhínségre: a krumpli. Mostantól egy magára valamit is adó családban a gyerekeknek a krumpliról nem a csipsz, a püré, a rósejbni, a krokett, a steakburgonya vagy a tócsni fog az eszébe jutni, hanem Agócs Írisznek köszönhetően mi is?... Tulajdonképpen bármi. Tehén, bárány, hóember, krampusz, szamár, harang, gyertya, angyal vagy akár a Mikulás. Hiszen, ha le tudnak rajzolni egy krumplit, márpedig krumplit rajzolni mindenki tud, akkor abból még akármi is lehet.

A könyvsorozat csodálatos türelemmel és alapossággal mutatja meg a gyerekeknek, hogyan jussanak el a legegyszerűbb körtől, oválistól a legösszetettebb figurákig, mint mondjuk a napkeleti bölcsekig. A gyerekek nagy élvezettel rajzolják meg az újabb és újabb figurákat, és közben észre sem veszik, mennyit tanulnak, mennyit értenek meg a rajzolás művészetéből. Aztán remélhetőleg – köszönjük ezt most meg Írisznek – ők adják majd a jövő nagy festőit, grafikusait, illusztrátorait, és húsz év múlva a mostani kis krumplirajzolók állnak itt ezen a színpadon, hogy díjakat vehessenek át.

Szeretettel gratulálunk Agócs Írisznek a díjhoz!

Jeney Zoltán