Kiss Otto - A bátyám öccse - Hansági Ágnes laudációja

 Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Kiss Ottó (A bátyám öccse, Pozsonyi Pagony)

Kiss Ottó idestova két évtizede a magyar gyerekirodalom, és ezen belül is a gyereklíra meghatározó alakja. A Csillagszedő Márió (2002), az Emese almája (2006), A nagypapa távcsöve (2009), a Régi kincsek (2011) és a Ne félj, apa (2016) után A bátyám öccse is azon a „kisottós” líranyelven szólal meg, amelytől nem idegen a fanyar humor, és amelyik a gyerekszáj hétköznapi regiszterét  fordítja át a legváratlanabb pontokon igazi, nagybetűs költészetbe, megéreztetve az olvasóval a nyelv, a szavak hatalmát. A bátyám öccse öt szabadverse öt fejezet (Legó, Kóla, Kesztyű, Vonat, Társas), amelyek a testvérlét meghatározó állomásain kalauzolják végig az olvasót, sok-sok humorral és empátiával. A szabadversek beszélője a tízéves kisfiú, akinek a történet elején szorongató, frusztráló fátuma a születési sorrend, a másodszülöttség: „A bátyámnak van egy öccse,/aki sajnos pont én vagyok./Ez önmagában is elég nagy baj,/de az még nagyobb baj,/hogy ez örökre így is marad./Én most még csak tízéves vagyok,/ő meg tizenöt,/de mire én tizenöt leszek,/addigra ő már húsz.”  Az egyes szám első személyű monológban a kisebbik testvér sokszor szó szerint idézi a bátyját, akkor is, ha nem pontosan érti, amit az idősebb testvér mond. A mindennapi helyzeteknek, testvérkonfliktusoknak ez a kettős perspektívája, miközben azzal szembesíti az olvasót, hogy a testvérlét a „kicsi” és a „nagy” számára egyaránt sérelmekkel, fájdalmakkal és szorongást keltő helyzetekkel jár, a humor kiapadhatatlan forrása is egyúttal. A ritmikus, ismétlődő és variálódó mondatok jelzik a történet állomásait és virtuóz humorral vezetnek el a kötet végére a feloldásig. Addig a felismerésig, amelyet az idő múlása, a testvérek „összeöregedése” hoz el: „Azért az jó érzés, hogy az embernek ilyen bátyja van./ Meg az is jó, hogy pont én vagyok az öccse./  De az a legjobb, hogy ez már örökre így is marad.” A szorongás és a frusztráció forrásából így válik a testvér létezése a gyermeklét, sőt, az élet legnagyobb adományává. A bátyám öccse megnevetetti és meg is könnyezteti az olvasóját. Érzelmek és indulatok, félelmek és örömök sokféle árnyalatát viszik színre a szövegek, olyan nyelvi gazdagsággal vezetve végig bennünket a történeten, amelyre csak a legjobb költői szövegek képesek. Kiss Ottó kötete bizonyosan sok generáció számára lesz majd alapolvasmány, szívből kívánom, hogy így legyen. Gratulálunk és köszönjük, Kiss Ottó!