Oldalak

2019. október 28., hétfő

A könyv mint tökéletes alapanyag



Révész Emese az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál fődíjasával, Grela Alexandrával készített interjút 

Révész Emese: Krakkóban tanultál, az ottani képzőművészeti akadémián. Milyen irányú volt az ottani grafikai képzés? Hogyan kapott benne helyet az illusztráció?

Grela Alexandra: A Krakkói Képzőművészeti Akadémián végeztem festő szakon, majd 2012-ben ugyanott doktoráltam. Szakmámat tekintve tehát festőművész vagyok, de mindig is vonzott a képgrafika és a könyvtervezés. Szerencsére a lengyel akadémiák belső rendszere nemcsak hogy lehetővé teszi, hanem kötelezi is rá a hallgatókat, hogy az intézményen belül dolgozzanak a fő szakukon kívül eső műhelyekben is. Így annak ellenére, hogy a könyvtervezés nem a festő tanszékhez tartozott, habozás nélkül úgy döntöttem, hogy ezt a stúdiót kipróbálom. Végül ott csak két szemesztert töltöttem, viszont a mélynyomó műhelyben lehorgonyoztam, és ezt a szenvedélyemet a tanulmányaim végéig űztem. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan litográfiával is foglalkoztam. Egyfelől úgy kezeltem mindezt, mint kilépést a napi festői rutinból, másfelől tanultam a grafika számomra teljesen új és izgalmas nyelvét.
Az akadémiai évek alatt fedeztem fel magamnak a könyvet mint tökéletes alapanyagot a bensőséges művészi önkifejezéshez. Régi, már senkinek nem kellő darabokat keresgéltem a bolhapiacon, amiket aztán teljesen szabadon használtam fel: kitéptem belőlük, új részeket illesztettem be, rajzoltam és festettem a lapjaikra. Időnként teljesen lefedtem a nyomtatott oldalakat, néha pedig szándékosan meghagytam egy-egy szövegrészt, amely a tusrajzaim sajátos hátterévé vált. Tetszett a betűk mintázata. Nem számított, hogy lengyel, francia vagy éppen orosz nyelvű könyvekre tettem éppen szert (egyébként a cirill betűk formáját a mai napig nagyon kedvelem). Hasonlóan szívesen használtam Braille-írással vagy matematikai egyenletekkel teleírt oldalakat is. Nagyon élveztem a képi ritmusokkal és a vizuális formákkal való efféle játékot. Ezek voltak az első közeli élményeim a „könyvekkel”, amiket inkább kezeltem tárgyként, mint az illusztrációk hordozójaként. A bennük található képeket kizárólag a magam kedvére készítettem. Az akkori aktuális olvasmányaimhoz kapcsolódtak, mint afféle intim jegyzetek.

R. E.: Milyen a megítélése Lengyelországban a könyvillusztrációnak? Neked kik a személyes kedvenceid ebben a műfajban?

G. A.: Lengyelországban a képzőművészi oktatás helyzete lényegesen más, mint Magyarországon. Aktuálisan harminckilenc képzőművészeti gimnázium, nyolc képzőművészeti akadémia, nyolc egyetem önálló művészeti karral, három művészeti magánegyetem és további három pedagógiai főiskola művészeti specializációval, található egy 38 milliós országban! A három legnagyobb intézmény – Varsó, Krakkó és Poznań –mindegyikében másfélezer hallgató tanul (a teljes közép- és felsőoktatást számolva ez tízéves ciklusonként, egy több tízezres tömeg), akik később a vizuális kultúrában járatos felnőttekként, jelentős hányadát képviselik a társadalomnak.
Azt gondolom, hogy a lengyel illusztráció, de általában a lengyel művészet sikereit világszerte nem fogjuk meglepőnek találni, ha figyelembe vesszük a fent említett számokat. Több ezernyi hal között könnyebben akad egy aranyhal, ez nem csoda, hanem matematika.
Egy ilyen környezetben könnyebben teret kapnak a minőségi projektek, meg tudnak jelenni nyomtatásban azok a munkák, ahol a művészi formák ereje a fontos, és nem az „esztétikumról” alkotott átlagos, banális elképzelések. Persze az is igaz, hogy ilyen hatalmas számú művésznek nehéz helyet találni a szakmában. Az viszont biztos, hogy mindannyian potenciális és őszinte rajongói lehetnek a gyönyörű, művészi igényű könyveknek! Az olyan kiadók, mint a Dwie Siostry („Két nővér”), a Muchomor („Galóca”) vagy a Krótkie Gadki („Rövid dumák”) éppen ennek köszönhetően tudnak prosperálni. Sőt mi több, tárt karokkal várják a tehetséges, fiatal illusztrátorokat, akik egyre feljebb emelik a mércét és egyben a közízlést is folyamatosan befolyásolják. Gondolok itt olyan nevekre, mint: Marta Ignerska, Jacek Ambrożewski, Jan Bajtlik, Monika Hanulak. Természetesen hosszan tudnám sorolni az illusztrációs szerelmeimet: Simone Rea, Philip Giordano, Chiara Carrer, Dasha Tolstikova, Sara Fanelli, Beatrice Alemagna, Ellis Carson és még sokan mások. A világ tele van csodálatosan tehetséges emberekkel!

R. E.: Mikor döntötted el, hogy komolyan fogsz illusztrációval foglalkozni? Egyáltalán: hogyan határozod meg magad művészként: képzőművész, festőművész vagy illusztrátor? Avagy mindez együtt?

G. A.: Az illusztrációval kapcsolatos kalandom viszonylag rövid idővel ezelőtt kezdődött. Igaz, hogy pár munkámmal részt vettem egy 2008-ban indult projektben, ami „Animaliter, Talking Animals” címmel vándorkiállításon – Franciaország, Lengyelország és Magyarország mellett öt további uniós országban – mutatott be állatábrázolásokat az európai illusztráció több évszázadából. Művészi munkámban azonban ezt akkor még nem tartottam annyira meghatározónak, hiszen rendszeresen festettem táblaképeket és elsősorban festőművészként állítottam ki. Abban az időszakban készítettem ugyan egy teljes könyvet, egy debreceni kiadónak, azonban a kiadó kérésére olyan mértékig kellett átdolgoznom, hogy a végeredmény nem csak hogy nem volt számomra kielégítő, hanem hosszú időre el is vette a kedvemet a kiadókkal való munkától. Ezek voltak a kezdetek. A Csimotával való együttműködés kezdete volt az a fordulópont, amikor eldőlt, hogy illusztrátorként is gondolok magamra. Nemcsak hogy szabad kezet kaptam a könyv kidolgozásában, hanem megértését és nyitottságot is a javaslataimmal kapcsolatban, és ez valójában szárnyakat adott.

R. E.: Az Első Budapesti Illusztrációs Fesztiválon fődíjat nyert alkotásaid több féle stílusú szöveghez készült képek. Valamennyi igazodik az irodalmi mű hangneméhez, miközben mindig félreismerhetetlenül egyéni, rád jellemző marad. Tudatosan teremtettél saját stílust vagy ez csak így alakult.

G. A.: Egy munka elkezdésekor több szempontot szoktam figyelembe venni. Elsőnek a stilisztikát. Nem mindegy, hogy a már kialakult és bevált esztétikát használjuk-e, vagy minden könyvhöz egy új, független megoldást keresünk. Az első esetben az ismétlés és a modorosság jelent nagy veszélyt, viszont a pozitívum, amit ezzel nyerhetünk az a felismerhetőség és a munkák úgy nevezett „saját stíluson” belül tartása. A második megközelítés – amelyet eddig inkább mondhatok magaménak – lehetővé teszi a megoldások szabadabb, egyben céltudatosabb keresését, miközben nem követeli meg a már kijelölt úthoz való görcsös ragaszkodást. Igaz, hogy magában hordja az eklektika veszélyét. Én vállalom ezt a kockázatot, mert nehezen viselem a monotonitást, és mindig az a mély meggyőződés hajt, hogy a legjobbat még nem találtam meg, ezért folyton keresni kell és újra meg újra próbálkozni.
Második szempontnak, ott a technika kérdése. Ami az elkészített vázlatokat, képes gyökeresen megváltoztatni. Személy szerint soha nem volt jellemző rám egy előre „kitervelt” technológiához való ragaszkodás, a végső kivitelezést illetően. Habár megvannak a már bevált módszereim, rendszerint minden új projektnél felülvizsgálom az eddigi gyakorlatot: hozzáigazítom a konkrét feladathoz, hogy a legerőteljesebb és leghitelesebb hatást érjem el.
A harmadik szempont, az eredeti illusztrációk méretének kérdése – pontosabban azok hozzáigazítása az éppen adott feladathoz. Nem szabad alábecsülni a szerepét annak, hogy mekkorában dolgozunk. Ez a döntés fundamentális szerepet játszik mind a képi lehetőségek, mind a munkakomfort szempontjából. (Mindez a digitális képalkotás esetében nem releváns). Természetesen mindezeken felül ott a döntés, hogy követjük-e az általánosan elfogadott konvenciókat vagy éppen ellentmondunk-e nekik. Röviden: mennyire akarunk „divatosak” lenni.
Ha mindezeket tisztáztuk, akkor boldogan munkához láthatunk, nem felejtkezve el arról, ami a legfontosabb, hogy továbbra is élmény maradjon számunkra az illusztrálás! Számomra a formai módszerek (stílusok) megválasztása nem önmagában való cél, hanem eszköz az adott feladat megoldására – a személyiségem, az érzékenységem, a hitelességre való törekvésem mindeközben állandó, így törvényszerű hogy a különböző karakterű munkák lényegüket tekintve egyívásúak maradnak. Ezt hívhatjuk „saját stílusnak” is, de azt biztosan állíthatom, hogy ennek a jelenléte nem egy megtervezett stratégia része.

R. E.. Mi a munkamódszered? Hogyan közelíted meg az illusztrálandó szöveget? Milyen technikával dolgozol?

G. A.: Alapvetően nincs semmilyen különleges munkamódszerem. Olvasom a szöveget, és elkezdem gyűjteni az ötleteket. Nagyon jó, amikor a szöveg kifejező és karakteres, akkor könnyű valamibe belekapaszkodni, követni valamit. Az már nagyobb probléma, ha a szöveg semmilyen, vagy ami még rosszabb, ha gyenge. Akkor a szabadrablás helyzete alakul ki, ahol minden trükk megengedett. Persze ez sem rossz. Természetesen, mivel nem vagyok született magyar, a szöveggel való munkát a szótárban való kutakodással kezdem, vagy esetenként megkérdezem a gyerekeimtől vagy a férjemtől, hogy mit jelent ez vagy az a szó vagy kifejezés, hiszen nem ismerem mindet.
Az eddig könyveimben általában megtalálható egy vezérmotívum. Legalábbis törekedtem arra, hogy ez így legyen. Az is fontos volt számomra, hogy ez ne a főszereplőhöz, hanem valami mellékes dologhoz kapcsolódjon. A „Dorka” esetében ez egy madzag, abból az egyszerű asszociációból kiindulva, hogy a lányok szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A „Csipkerózsikában” ez az a tér, amiben a történetet mesélem: egy képzeletbeli kora-reneszánsz palota. A „Gon” megtervezésében a japán kimonók inspiráltak. Olyan környezetbe helyeztem a kis rókámat, amit részben ezekből a ruhadarabokból formáltam. A könyv minden mintája japán eredetikre épül, amiket gondosan újrafestettem. Az alapszabály: kiválasztok magamnak egy különleges apróságot, ami köré felépítem a könyvet.
Temperával festek sima, viszonylag vastag papírra, néha használok akvarellt is, kivágok, ráragasztok, firkálok, hozzárajzolok. Összességében nem sok minden változott az „átfestett könyvek” óta. Azonban ma már nem csak magamnak festek. Figyelnem kell arra, hogy ha már a munkám a publikum elé kerül, akkor az ne legyen esztétikai értékek híján.
Egyébként alapvetően rendkívül kritikus vagyok a saját munkámmal szemben. Mindig a kötelező norma 200 százalékát várom el magamtól. Amikor kinyitom a frissen kinyomtatott, illatos könyvet, ahelyett, hogy kiélvezném a pillanatot, rögtön olyanok jutnak eszembe, hogy itt vagy ott készíthettem volna másik kompozíciót is, vagy valahol túl sötét a kép, stb.. A könyv némileg hasonlít egy élő előadáshoz, ahol mindent a rendelkezésre álló idő alatt kell eljátszani a lehető legjobban; aztán kialszanak a lámpák, a könyvet kinyomtatják és senkit nem fog érdekelni, hogy valamit meg akarnál változtatni benne, és hogy már éppen tudod, mit kellene teljesen más módon előadni.

R. E.: A kiállításon többféle munkádból láthatunk válogatást. A Barna hajnal a Csimota Kiadó kiadásában megjelent papírszínház. Milyen kötöttséget jelentett ez a műfaj?

G. A.: Nagyon szeretek papírszínházat készíteni. Pont olyan, mintha egy festmény ciklust alkotnék. Nem kell foglalkoznom a szöveg helyével, hiszen az a lapok hátoldalán található. Más szóval, olyan mintha az egész homokozó az enyém lenne! Természetesen megvannak a műfajnak a maga sajátosságai és követelményei, egyúttal teljesen más lehetőségeket kínál, amelyeket egy klasszikus könyv nem tud nyújtani. Talán meglepő összehasonlítás, de a kamishibai előadások nagyon közel állnak a mozgás, filmek által nyújtott, illúziójához.

R. E.: Legújabb itthon megjelent könyved Várszegi Adél két kötetes Gibbon és makákó kisregény egészen más hangnemű mint az előbbi, tele van színnel és humorral. Milyen elgondolással kezdtél hozzá ehhez a munkához?

G. A.: Azt gondoltam: te jó ég, hogyan tudok majd ilyen mennyiségű humort kezelni! Igazából kissé meg is lepett, hogy Csányi Dóra, a Csimota vezetője, engem kért fel erre a feladatra, mert a korábbi munkáim más hangvételűek voltak. És akkor hirtelen egy ilyen dolog! Kiderült azonban, hogy a gibbonnal és a makákóval olyan szorosan összenőttem, hogy végig nagy örömmel dolgoztam a kalandjain ennek a féktelen állatcsapatnak, egy különös, kit tudja hol található, állatkertben.

R. E.: Van-e olyan irodalmi szöveg vagy téma, amit különösen szeretnél illusztrálni?

G. A.: Nagyon szeretem a kihívásokat, és az igazat megvallva, szívesen illusztrálnék bármilyen nehéz témát. A könnyű terep soha nem érdekelt, azonban a problémás dolgokra mindig különös étvágyat érzek. A gyermekirodalomra is ekképpen tekintek: ha nem akarjuk klisék mentén megoldani, akkor kimondottan magasra teszi a mércét. Emellett azonban vonzanak a komolyabb, felnőtteknek szánt szövegek, amik lehetnek akár tragikusak is, ez egyáltalán nem zavarna, amennyiben egy ilyen feladat megtalálna.

R. E.: Mit jelent számodra az Illusztrációs Fesztivál fődíja?

G. A.: Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen széles és erős mezőnyben az én munkáimat emelte ki a zsűri. Nagyon nagy örömmel tölt el ez a díj és különleges élmény volt látni, hogy egy ilyen esemény mennyi érdeklődőt mozgatott meg.

R. E.: Végül: mit üzensz a pályakezdő illusztrátoroknak?

G. A.: Fogalmam sincs, mit mondhatnék a kezdő illusztrátoroknak. Talán valakinek ez abszurdnak tűnhet majd, de úgy gondolom, hogy még mindig túl keveset csináltam ahhoz, hogy egy ilyen kérdésben biztonsággal nyilatkozzak. Olyasmi érzés ez, mintha azt mondanám: hogy majd amikor a következő könyvet leteszem az asztalra, na az lesz az a pillanat, amikor valóban lesz miről beszélnünk. Furcsa, de ez az alapállás ad nekem hajtóerőt a további munkához.
Mindenesetre, ha valaki nagyon erőltetné, hogy válaszoljak, akkor azt mondanám, hogy sok feladatot kívánok nekik, amit semmiképpen se kötelességként, hanem örömként kezeljenek. És hogy ne keressék a gyors elismerést, mert a divat változik, ezért bölcs dolog, ha rajta kívül állunk.

2019. október 13., vasárnap

"Felfrissíteni a hazai könyvillusztrációt"

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál - interjúnk Révész Emesével


Mi hívta életre a Budapesti Illusztrációs Fesztivál? Miért éreztétek szükségét? 
Röviden az a cél, hogy pezsgést hozzunk a magyar illusztráció területére. Egy színvonalas és rendszeresen megrendezett seregszemle reményeink szerint inspirálja az alkotókat, a közönség és a kiadók figyelmét az illusztrációra irányítja. És mi éppen ezt szeretnénk, hogy a műfajhoz affinitást érző művészek ismét kísérletezzenek az illusztrációval és a kiadók újra adjanak ki kvalitásos illusztrációkkal kísért könyveket, és ne csak a gyerekeknek. Egy ilyen esemény alkalom az illusztrációról való beszédre, vitára. Lehet elemezni, kritizálni, mérleget vonni, terveket szőni. 

Mi volt a mintátok?
Tallintól Liszabonig számos országban rendeznek ilyen jellegű biennálékat. A környező országok közül Szlovéniában és Horvátországban szintén. Jó esetben ezek a grafika ünnepei, több eseménnyel kísért fesztivál jellegű programsorozatot alkotnak. Mintáink közt szerepeltek természetesen olyan nagy múltú rendezvények mint a Bolognai gyerekkönyvvásár vagy a Pozsonyi BIB. De mindezek ismeretében olyan rendszert kellet kialakítanunk, ami illeszkedik a hazai viszonyokhoz. Arra jutottunk, hogy első lépésben a könyvillusztrációnál maradunk, nem tágítjuk a pályázati kiírást pl. a képregények, plakátok vagy könyvborítók felé. Elképzelésünk megvalósításához a Graphifest nagy múltú, gyakorlott szervező csapata jelentett hátteret, akik más másfél évtizede szervezik az Aranyrajzszög pályázatot. 

Mit tartotok hiánynak, problémásnak a magyar illusztrált könyvek tekintetben?
 
A magyar könyvillusztrációnak nagy hagyományai vannak, ám az illusztráció napjainkra visszaszorult a gyerekkönyvekbe, azt sugallva, hogy a kép csak a "pszichológiai könnyítés" eszköze és nincs helye a "komoly" irodalomban. Ezért a pályázat kiírásában kifejezetten hangsúlyt helyeztünk a szépirodalmi illusztrációra, valamint napjaink egyik legprogresszívebb illusztrációs műfajára, a szöveg nélküli képeskönyvre (silent book). Túl a szépirodalmi illusztráció hiányán, probléma a illusztrációs szakok hiánya a felsőfokú művészeti képzésben. Ez egy mesterség, amit jelenleg Magyarországon sehol nem tanítanak. 
És mit előnynek? 
Kiváló művészképzésünknek köszönhetően remek grafikusművészeink vannak. A legtöbben ösztönösen érzik, mitől működik jól egy illusztráció.



A képen Révész Emese, a fesztivál egyik főszervezője
A fotót Szász Vera készítette

Kiket vontatok be együttműködőként? A pályázat a kiadók belépésével egészen kitágította a perspektívát! 
Legfőbb támogatónk a szervezés, lebonyolítás és kiállítás hátterét biztosító Graphifest csapata, név szerint: Auth Attila, Lőrincz Attila, Kara György és Simon Attila, valamennyien kiváló grafikusművészek és tanárok. Mellettük sokat jelentett, hogy az évfordulós alkotók (Csáth, Ady, Örkény) pályázatának bemutatását a Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta. A kiadók többsége örömmel fogadta kezdeményezésünket, így tudtuk megnyerni a fődíj szponzorának a Móra Kiadót, a Silent book kategória szponzorának az e téren úttörő Csimota Kiadót, valamint a legjobb fiatal alkotót díjazó Pagony Kiadót. 

Milyen programok épülnek rá a fesztiválra?  
Mivel nem egy kiállításban, hanem rendezvénysorozatban gondolkodunk, számos kapcsolódó programot tervezünk, amelyről a Fesztivál Facebook oldalán folyamatosan hírt adunk. Október 14-én workshop és könyvbemutató lesz. 16-án este nyílik a kiállítás Ady-Csáth-Örkény versekhez kapcsolódó része a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 17-én kurátori vezetést tartunk az általános anyagban és este orosz István előadására várjuk az érdeklődőket, végül az eseménysorozat zárásaként 29-30-án a PIM-ben szakmai konferenciát és vitanapot rendezünk a könyvillusztrációról. 

-----------------------------------------------------------------------------

PÉNTEKEN, A MEGNYITÓN A DÍJAK IS KIOSZTÁSRA KERÜLTEK, GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!

Móra Kiadó fődíja, mese és irodalmi illusztráció: Grela Alexandra

Illusztrációs Fesztivál tudományos illusztrációs díja: Kószó Gréta
Csimota Kiadó képkönyv (silent book) díja: Jásdi Júlia
Pagony Kiadó legjobb pályakezdő illusztrátor díja: Turi Lilla
Az olaszországi, Sármedei Nemzetközi Illusztrációs Iskola Stepan Zavrel alapítványának két ösztöndíja: Gollowitzer Szabina és Kindli Csenge 

------------------------------------------------------------------------------

Mi a cél, ha ez külön megfogalmazható az első kérdésen kívül? Mikor lesztek elégedettek? 
A cél egyértelmű: felfrissíteni a hazai könyvillusztrációt. Teret adni új törekvéseknek és új tehetségeknek. Akkor leszünk elégedettek, ha az általunk bemutatott fiatalok rajzait viszont láthatjuk majd az új könyvekben, ha mind több illusztrált felnőtt szépirodalmi kötet jelenne meg, ha a nagyközönség és a szakma komolyabban venné az illusztrációt mint képzőművészeti kifejezési formát. 

Személyesen, mit látnátok, milyen munkáknak örülnétek?
Olyanokat, amelyekben a bátor és a friss szemlélet találkozik azzal a szakmai professzionalizmussal, ami a könyvillusztrációhoz nélkülözhetetlen. 

2019. október 10., csütörtök

450 pályázó – 2600 pályamunka


Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál – interjú Herbszt Lászlóval


Mi hívta életre az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál? Miért éreztétek szükségét annak, hogy nálunk is legyen egy ilyen rendezvény(sorozat)?

A környező országok mindegyikében nagy hagyománya van az illusztrációs seregszemléknek. Nálunk eddig ilyen összefogó esemény nem volt. A pozsonyi BIB például, ami nagy hagyományokkal bír és elég jól betagozódott az európai fősodorba, erős inspiráció volt számunkra, hosszú távon mi is valami hasonlót szeretnénk elérni.

Kikkel dolgozol együtt, és a pozsonyi BIB mellett milyen mintákat vettetek alapul?

A BIB és természetesen a Bolognai Gyerekkönyvvásár az alapok, amelyek itthonról is jól láthatóak, de velük ellentétben a gyermek- és ifjúsági könyvillusztráció mellett a felnőtt szépirodalmi illusztrációt is szerettük volna bemutatni. Bár ma ez még kicsi szelet, de reméljük nőni fog, akár a fesztivál hatására is.
A Graphifest és az Aranyrajzszög a technikailag azonos rendszerben elég régóta tud már működni, így mi is ebbe a rendszerbe csatlakoztunk be, és ők is mintaként szolgálta nekünk.
Munkatársaim a fesztivál szervezésében Révész Emese, Lőrincz Attila, Simon Attila, Auth Attila, Kara György és Kisteleki Zsuzsa.


A fesztivál programja itt

Mit tartotok hiánynak, problémásnak a magyar illusztrált könyvek tekintetben? 

Két hátrányunk van: a méret és a sok szöveg. Világtendencia, hogy a könyvek mérete az elmúlt évek során elkezdett nőni, nem ritka az A/3 méret sem, vagy a könyv fogalmát tágító kiadvány, mindenféle interaktív dologgal, furcsa hajtogatással, leporellóval vagy pop-up kialakítással. Nálunk ez még nagyon nem jellemző, itt a piac mérete a legnagyobb hátrányunk, az ilyen könyvek nagyságrendekkel kerülnek többe a mostani könyv átlagártól.
A másik hátrány a gyermek és ifjúsági könyveknél a túl sok szöveg, számtalanszor hallottam külföldön, hogy szépek a magyar könyvek, de nagyon sok szöveg van bennük, náluk ez így eladhatatlan. A magyar piac egyelőre fordítva működik, mint a világpiac, nálunk kevés szöveggel nem lehet könyvet eladni. Ha szeretnénk külföldön a mainál mondjuk két nagyságrenddel több könyvet eladni, akkor valamilyen más rendszerben kellene gondolkodni. Jó példa erre Ukrajna, és nem hiszem, hogy az ottani könyvpiac nagyobb lenne a magyarnál, de kialakítottak egy olyan rendszert, amelyben megéri nem szokványos könyveket létrehozni, és tavasszal a Bolognai Könyvvásáron ez fényesen működött.

Kiket vontatok be együttműködőként? A pályázat a kiadók belépésével egészen kitágította a perspektívát! 


A kiállítás és a pályázatok lebonyolítására van egy jól működő csapat, amely már több éve dolgozik a Graphifest rendezvényein. Az Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Petőfi Irodalmi Múzeum biztosítja a helyszíneket, ezen túl a PIM társrendezője az évfordulós pályázatunknak és kiállításunknak is.
A Móra Ifjúsági Könyvkiadó adja a Fiction fődíjat, a Silent Book díjba a Csimota kiadó szállt be. Lesz két különdíjunk, a legjobb pályakezdő illusztrátor a Pagony által szponzorálva, illetve a sármedei illusztrációs iskola két ösztöndíjat ajánl fel két fiatal illusztrátornak. A Kolibri kiadó a PIM-ben megrendezendő konferenciánkat támogatja, de együttműködtünk az Olasz Intézettel, a Latitudes Könyvesbolttal, a Francia Intézettel, a Cseh Centrummal, a Szlovák Intézettel, a Krea Design Iskolával és nem utolsó sorban a Hubby-Magyar Gyerekkönyv Fórummal.

Milyen programok épülnek rá a fesztiválra, ami október elejétől eltart egészen november végéig?  

A két fő kiállítás mellett a Barcsay Teremben a fesztivál ideje alatt látható huszonkét olasz illusztrátor kiállítása. A MATT szervezésében kerül megrendezésre a Bauhaus 100 kiállítás. A Fesztivál megnyitója előtt október 11-én Serge Bloch-kal lehet beszélgetni, lesz könyvbemutató a Csimota kiadó jóvoltából, a PIM-ben konferencia, a Virányosi Közösségi Házban szlovák illusztrációs kiállítás, a Krea Design Iskolában cseh illusztrációs kiállítás, a Deák17 Galériában japán illusztrációs kiállítás.

Mi a cél, ha ez külön megfogalmazható az első kérdésen kívül? Mikor lesztek elégedettek? 

Én már most elégedett vagyok, hogy sikerült megszervezni ezt a fesztivált. A neheze most jön, fel kell építenünk a kiállításokat.
Az összejött kiállítási anyaggal szintén elégedett vagyok, 450 pályázó 2600 pályamunkája érkezett be. Ebből a Barcsay Teremben 222, a PIM-ben 102 tabló lesz kiállítva.






2019. október 3., csütörtök

Amikor az olvasás élvezet, játék, jutalom - Kaméleon Olvasóklub

A Kaméleon Olvasóklubról Csányi Dórát a Csimota Kiadó főszerkesztőjét kérdeztük.

Ebben a tanévben már kilencedik alkalommal indul el a játék, mit érdemes tudni róla?
A Kaméleon Olvasóklub egy négyfordulós levelezőjáték alsó tagozatosok számára. A játék célja megismertetni és megszerettetni a kortárs gyerekirodalmat a kisiskolásokkal, fejleszteni a szövegértésüket, bővíteni az ismereteiket. Az utóbbi években hihetetlenül gazdag lett a gyerekkönyves kínálat, az eligazodás még azok számára is nehéz, akik ebben a közegben dolgoznak. Sokszor azt kell tapasztalnunk, hogy az újdonságok jó része nem jut el a pedagógusokhoz, könyvtárosokhoz, szülőkhöz és így a gyerekekhez sem. Pedig sokszor éppen ezek a könyvek szólítják meg őket leginkább, és ezek által válhatnak később igazi olvasókká. A Kaméleon Olvasóklub játékával szeretnénk egy olyan válogatást bemutatni számukra, amely a legminőségibb könyveket dolgozza fel.

Hogyan épülnek fel a feladatlapok, hogyan működik a játék?
A játékban részt vevő diákok minden alkalommal egy-egy szépen illusztrált feladatlapot kapnak, amelyen egy szövegrészletet találnak valamelyik kortárs gyerekirodalmi műből, és hozzá kapcsolódóan tíz feladványt. Valamint egy kis kutatómunkára is ösztönözzük őket, egy klasszikus mesét kell megtalálniuk az interneten vagy a könyvtárban és ehhez is kapcsolódik további pár kérdés. A feladatok mind jellegükben, mind nehézségi szintjüket tekintve változatosak, igazodnak a gyerekek életkorához. Egyszerűbb kérdések, feleletválasztós feladatok, rejtvények, önálló kutatómunkák, fogalmazások, rajzos feladatok váltogatják egymást. Mindvégig szem előtt tartjuk, a fő célkitűzésünk, hogy a játékosok kedvüket leljék a feladatok megoldásában és ne számonkérésnek vagy versenynek éljék meg azt.
A megoldott feladatlapokat a gyerekek visszaküldik, mi pedig kijavítjuk, pontozzuk őket, és egy kis apró ajándék kíséretében juttatjuk vissza nekik. Év végén pedig a szorgalmasan dolgozó játékosok könyvjutalmat kapnak.


Ki állítja össze a kérdéseket, mely kiadók könyvei kerültek be az idei játékba?
A feladatlapokat Koósné Sinkó Judit mestertanár állítja össze, aki az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója. Az idei tanévben az alábbi kiadók könyveiből válogattunk: Cerkabella, Csimota, Kolibri, Manó, Móra, Naphegy, Pagony, Scolar, Vivandra. (A részletes könyvlista megtalálható a honlapunkon: http://konyvkozosseg.hu/olvasoklub/konyvlista/) Azért is érdemes játszani velünk, mert az 50 legnagyobb csoport az idén szereplő könyveket a közösség könyvtára számára ajándékba kapja.

Mi a helyzet az első osztályosokkal, hiszen ők még nem tudnak olvasni?
Természetesen az első osztályosokra is gondoltunk. Mivel ők még csak épp barátkoznak a betűkkel, tanulják az olvasást, az ő feladatlapjuk egy kicsit más, mint a többieké: számukra csak egy rövid részletet választunk egy kortárs szövegből, aminek elolvasásához szülői, pedagógusi segítséget kérhetnek. Az ehhez kapott feladatokban hangsúlyt fektetünk az olvasás- és írástanulás előkészítésére, illetve egy részük olyan típusfeladat, melyeket a logopédusok is használnak diszlexia prevenciós munkájuk során.

Hogyan lehet csatlakozni a játékhoz, mi a jelentkezési határidő?
A jelentkezni az alábbi linken lehet:http://konyvkozosseg.hu/olvasoklub/regisztracio/
Lehetőség van már működő csoporthoz csatlakozni, de lehet önállóan is játszani. Szervező bárki lehet pedagógus, könyvtáros vagy szülő. Feladata, hogy a feladatlapokat szétossza a gyerekek között, majd a kitöltött lapokat a válaszborítékokban postázza nekünk.
Jelentkezni folyamatosan lehet a játékba, de aki már az első fordulótól kezdve szeretné megkapni a feladatlapokat azoknak legkésőbb 2019. október 11-ig jelezni kell szándékukat.