Oldalak

2018. január 25., csütörtök

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - V.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 

A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 

Lombosi Anikó vagyok, magyartanár, drámapedagógus. Több mint 25 éve tanítok a pápai Tarczy Lajos Általános Iskolában. Gyerek-és ifjúsági irodalmi szakember képzést végeztem 2016-ban.



1. Mire való a kötelező olvasmány?
      Arra, hogy a mai gyerekek se felejtsenek el olvasni, gondolkodni, érezni. Hogy közösen gondolkodjunk valamilyen problémáról, hogy együtt nevessünk, vagy épp sírjunk. Hogy nagyon sokat tanuljak a gyerekektől.2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: a Csimota Kiadó -Tolerancia-sorozata, Gimesi Dóra-Csomótündér
egy felsősnek: Kollár Árpád -A völgy, írta Tárkony , Lois Lowry –Emlékek őre, Tasnádi István- A kőmajmok háza,
egy gimisnek: Laboda Kornél - Mátépontindul, Janne Teller - Semmi
egy szakiskolásnak: Mészöly Ágnes - Darwin-játszma


Tyukászné Kerekes Petra vagyok. 1988.04.25-én születtem. Alsós tanítóként dolgozom a pécsi Ciszterci Nevelési Központban.


1. Mire való a kötelező olvasmány?
Alapvetően nem szeretem ezt a kifejezést, mert benne van a „kötelező” szó. Így már a gyerek egy olyan előítélettel áll neki az adott könyvnek, ami miatt nagyon nehéz azt várni Tőle, hogy élvezettel, várakozással forduljon a műhöz. Úgy gondolom, jobb eredményt érünk el, ha a gyerek több mű közül választhat egy adott témakörön belül. Így megadjuk neki azt az érzetet, hogy ő dönthet.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Nyulász Péter: Helka
egy felsősnek: Mészöly Ágnes: Hanga és Várkony
egy gimisnek: Mészöly Ágnes: Darwin-játszma
egy szakiskolásnak: Patrick Ness: Kés a Zajban



2018. január 24., szerda

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - IV.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 

A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 

Pásztor Csörgei Andrea vagyok, 1976. 01. 20-án születtem, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtár- és drámapedagógusa, az EKE-OFI Mikkamakka című gyereklapjának a főszerkesztője, a Kaméleon Olvasóklub pedagógia vezetője vagyok, emellett szabadúszó szerkesztőként is dolgozom.



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Jó lenne, ha eleve nem lenne "kötelező olvasmány", hanem közös olvasmányok, személyre szabott ajánlott olvasmányok lennének. És ezek elsősorban olyan művek közül kerülnének ki, amelyek megérintik a diákokat, olvasásra sarkallják őket, gondolatokat, kérdéseket fogalmaznak meg bennük.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: 
1-2. osztály - Szegedí Katalin: Lenka/Palkó
3.4. osztály - Kertész Erzsi: ÁllatkávéZoo
egy felsősnek: Seita Parkkola - Pára
egy gimisnek: Szívlapát (versgyűjtemény)
egy szakiskolásnak: Shioban Down - A londoni óriáskerék rejtélye


Csájiné Knézics Anikó vagyok, 1963.08.05-én születtem, mesterpedagógus vagyok és vezető tanítóként dolgozom a Budapesti  Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Emellett a Tanítók Egyesülete elnöke vagyok, és tankönyvíró...



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Nem szeretem kötelező olvasmánynak nevezni! Pont az a lényege a válaszható irodalomnak, hogy élményt adjon, hogy kikapcsoljon, hogy elgondolkodtasson, hogy esetlegesen problémákra megoldást adjon. Mindamellett fejleszti a képzelőerőt, a szókincset.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: 
1-2. osztály - Fésüs Éva: Csupafül 
3.4. osztály - Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
egy felsősnek: Frank Márton : A világ peremén ( Páratlanok 1.)
egy gimisnek: Wolfgang Herndorf: Csikk
egy szakiskolásnak: Patrick Ness: Szólít a szörny


Gombos Péter vagyok, 1973. 08. 22-én születtem. Egyetemi oktatóként, kutatóként dolgozom a Kaposvári Egyetemen. Fő kutatási területeim: gyermekirodalom, olvasáspedagógia. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) alelnöke vagyok.


1. Mire való a kötelező olvasmány? 
A diák értő, a művet élvező befogadója legyen az adott regénynek. 
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Lázár E.: Szegény Dzsoni és Árnika
egy felsősnek: Luke és Jon
egy gimisnek: Szólít a szörny
egy szakiskolásnak: L. Lowry: Az emlékek őre


2018. január 23., kedd

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - III.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 


A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 


Vinczellér Katalin vagyok, 1973-ban születtem. Magyar - média szakos gimnáziumi tanárként dolgozom, emellett jelenleg a Pagony&Tilos az Á könyvkiadó munkatársa is vagyok.
Minden olvasmány (tehát jó esetben a nem túl szerencsés "kötelező" jelzővel ellátott is) alapvetően élményszerzés, kibillentés a saját rendszerből, gondolkodásra inspirálás, esetleg valamilyen tudásanyag bővítésével összefüggések felismerése.




1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Minden olvasmány (tehát jó esetben a nem túl szerencsés "kötelező" jelzővel ellátott is) alapvetően élményszerzés, kibillentés a saját rendszerből, gondolkodásra inspirálás, esetleg valamilyen tudásanyag bővítésével összefüggések felismerése.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
("Nehéz általánosságban ajánlani, de ha nincs előismeretem, csak előfeltevésem, akkor...")
egy alsósnak: Janikovszky Éva - Málnaszörp és szalmaszál
egy felsősnek: Időfutár sorozat
egy gimisnek: Laboda Kornél - mátéPONTindul
egy szakiskolásnak: Anna Woltz - Black box 


Varga Betti vagyok, 1986. 05. 21-én születtem, és bár kezdetben mást gondoltam, tanárként találtam meg a helyem. Egy budapesti gimnáziumban tanítok, mellette sokat szervezek a Fiatal Írók Szövetsége elnökségi tagjaként, kritikákat, cikkeket írok. 





1. Mire való szerinted a kötelező olvasmány? 
Arra, hogy legyen közös nyelve a különböző generációknak, amely erősíti a különböző közösségek összetartozását. Pedagógus vagyok, kicsit elitista is, így szükségszerűen hinnem kell, hogy a kötelezők valók valami szépre, fontosra. Hogy aztán még mit lehet kezdeni velük - vagy egy-egy konkrét művel , az az adott osztály és a tanáruk ügye.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Kortárs gyerekverseket minden mennyiségben, tele zenével, például Kányádi Sándort, Kovács András Ferencet.
egy felsősnek: Kortárs gyerekverseket minden mennyiségben, akár olyanokat is, amikben már kevesebb a zene.
egy gimisnek: Kortárs gyerekverseket minden mennyiségben. (De hogy legyen konkrét könyv is: az osztályaimban a legerősebb hatása Szergej Szedov Anyukamesék c. kötetének volt.) 
egy szakiskolásnak: Kortárs gyerekverseket minden mennyiségben.


Hansági Ágnes - mindenekelőtt magyartanár, irodalomtudós; egyetemi docens; Jókai Mór, az irodalmi kánonok és az irodalmi szövegek, az irodalmi kommunikáció működésének kutatója; tehetséggondozási szakértő.




1. Mire való szerinted a kötelező olvasmány? 
A kötelezőknek elvileg két funkciójuk volna: hogy megszerettessék az olvasást és megismertessék a felnövekvő generációkkal a magyar irodalmi örökséget, azt a nyelvi kultúrát, amelybe beleszülettek, és amely nemcsak a kommunikációs, nyelvi, de gondolkodási készségeiket, önértelmezésüket is segítené fejleszteni, alakítani.  Hogy a kettőből mi teljesül, az már más kérdés. Maga a "kötelező olvasmány" alkalmatlan és félrevezető kifejezés: éppen arra a megrögzött hibára utal, amelynek köszönhetően a legnagyobb magyar klasszikusok kerülnek időről időre "pellengérre". Egy bizonyos életkor alatt csak a gyerekponyva az, amit önállóan, egyedül is el tudunk olvasni. A magyar irodalom "aranytartaléka", azok a klasszikus, fontos szövegek, amelyek kulturális örökségünk legfontosabb részét képezik, és amelyeknek köszönhetően büszkék lehetünk arra, kik is vagyunk, nem ismertethetőek meg úgy a gyermekekkel vagy fiatalokkal, hogy a kezükbe nyomjuk őket, aztán boldoguljanak, ahogyan tudnak. Az iskolában persze van szerepe az önművelésnek, de a legfontosabb szereplő mégiscsak a magyartanár, aki megmagyaráz, rávilágít, kedvet csinál. Miért nem beszélünk inkább arról, hogy ezt hogyan kell? 
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályoknak?
(ajánlok, de inkább csak korosztályonként, kicsit másképp) 
harmadik-negyedikeseknek: Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről; Szabó Borbála - Varró Dániel: Líra és epika
nagyobb kamaszoknak: Totth Benedek: Holtverseny, Mészöly Ágnes: Darwin-játszma

2018. január 22., hétfő

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - II.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 


A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 

Mészáros Márton vagyok, 1977-ben születtem, irodalomtörténész vagyok.



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Szerintem arra, hogy a gyerekek kedvét elvegyük az olvasásától.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: KAF: Hajnali csillag peremén
egy felsősnek: Herrndorf: Csikk
egy gimisnek: Holtverseny
egy szakiskolásnak: Éhezők viadala


Kerekes Valériának hívnak. Közel két évtizede dolgozom a felsőoktatásban, jelenleg az ELTE Tanító-és Óvóképző Kar oktatójaként. Kutatási területem a játék és a mese kapcsolódási pontjai óvódás és kisiskolás korban. 
Az intézményes oktatás mellett szívesen játszom és mesélek minden korcsoportnak.




1. Mire való a kötelező olvasmány? 
A kötelező olvasmány egy közös és izgalmas utazás az irodalom változatos helyszínein, ha az idegenvezető jól beszéli a turisták és az adott ország nyelvét. 
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Timo Parvela ( 2012): Miú és Vaú házat épít vagy Simon Réka Zsuzsanna (2013): Ahány király, annyi mese. 
("Jelenleg csak a kisiskolások világában vagyok járatos... ")


Várnai Zsuzsanna vagyok, 1969.01.23-án születtem Budapesten. Magyar-angol szakos tanárként végeztem az ELTE TFK-n, majd diplomát szereztem művészetterápiából valamint gyermek- és ifjúsági irodalomból is. Jelenleg a Farkasréti Általános Iskola Művészettel nevelés programjának vezetője vagyok. Ezen kívül művészetterapeutaként és textilművesként is dolgozom.



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
A kötelező olvasmány szerintem arra való, hogy a gyerekekkel, fiatalokkal beszélgetést kezdeményezzünk egy olyan szöveg kapcsán, mely az adott korosztályhoz szól, az ő nyelvükön, az ő problémáikról illetve olyan helyzetekről, történetekről, melyek számukra érdekesek, izgalmasak lehetnek.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Végvári Imre: Jövőmenők és Kollár Árpád: A völgy, írta Tárkony
egy felsősnek: Neal Shusterman: Az óceán mélyén és Patrick Ness: Szólít a szörny
egy gimisnek: Szívlapát és Mészöly Ágnes Darwin-játszma
egy szakiskolásnak: Patrick Ness: Kés a Zajban



Szekeres Niki vagyok, irodalommal, oktatási témákkal foglalkozom, projektekben veszek részt, szerkesztek, újságírok, néha tanítok, alapvetően szabadúszóként dolgozom. A HUBBY alapító és elnökségi tagja vagyok. 1978-ban születtem. 



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Valahogy sosem kedveltem a kötelező dolgokat, szóval nem igazán tudom, mire való a kötelező olvasmány. Gondolom egyfajta fogódzó, hogy miket olvas(tas)son egy tanár a gyerekekkel az iskolában abból a célból, hogy kialakulhasson valamiféle közös nyelv és értékrend. Én olyanokat próbálok most mondani, amikről lehet beszélgetni, és amikben el lehet veszni. 
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból? 
egy alsósnak: Stian Hole - Garmann nyara
egy felsősnek: David Almond - Csókás nyár, Kollár Árpád - Milyen madár
egy gimisnek: Laboda Kornél - Máté PONTindul, Havasi Attila - Manócska meghal
egy szakiskolásnak: Wolfgang Herrndorf - Csikk


2018. január 20., szombat

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - I.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 


A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 


Pokornyi Orsolya vagyok, 1987-ben születtem, és a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban dolgozom gyermekkönyvtárosként. 




1. Mire való a kötelező olvasmány?
A kötelezők olvasóvá nevelésre, élményszerzésre (lennének) valók. Nem pedig elrettentésre. 

2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Kertész Erzsi - Helló, felség!
egy felsősnek: Arne Svingen - Magas cé és jobbhorog
egy gimisnek: Mészöly Ágnes - Szabadlábon
egy szakiskolásnak: Mészáros Dorka - Én vagy senki



Fenyő D. György vagyok, magyartanár, a Magyartanárok Egyesülete alelnöke, a Radnóti Gimnáziumban tanítok, 1958. április 30-án születtem.  


1. Mire való a kötelező olvasmány? Erről a kérdésről az előző fél évben megjelent egy átfogó tanulmányom a Mesebeszéd című kötetben, valamint rengeteg interjú. Nagyon sokat foglalkoztam a kérdéssel, nehezen tudnám röviden összefoglalni. Az egyik - talán a legprovokatívabb - linkjét elküldöm: http://eduline.hu/kozoktatas/2017/11/8/Jokait_es_a_Bank_bant_levennem_a_kotelezok__LZSLXJ
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Timo Parvela - Miú és Vau
egy felsősnek: Linda Sue Park - Min mester inasa
egy gimisnek: Borbély Szilárd - Nincstelenek 
egy szakiskolásnak: Tasnádi István - A kőmajmok háza



Pompor Zoltán (1977) elkötelezett olvasó és olvasás népszerűsítő, a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) elnöke, oktatási projektek szakmai vezetője, két fiú édesapja.



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
A kötelező olvasmány arra való, hogy elolvassuk, és utána egy jót beszélgessünk róla. Arra is jó a kötelező olvasmány, hogy az irodalomtanárok veszekedjenek rajta: kell-e egyáltalán kötelező olvasmány. Mindeközben a diákok a pad alatt olvassák az üzeneteiket. Tegyük be a kötelező olvasmányokat a pad alá! Vagy a facebookra!
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: mindenképpen vicces könyvet, amint lehet sokat nevetni. Például Timo Parvelától az Ella és barátai sorozatot.
egy felsősnek: felsősöknek kicsit komolyabbat, de ugyancsak vicceset: Dóka Péter Viharlovagját
egy gimisnek: a gimnazisták olvassák el Totth Benedek Holtverseny című regényét.
egy szakiskolásnak: a szakiskolások pedig Pacskovszky Zsolt Szabadesését.


A konferencia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. 
www.nka.hu


2018. január 9., kedd

HUBBY kortárs gyerek- és ifjúsági irodalmi konferencia



"S a szó a szó a szó is 

Más oldalára fordul"






Január 25. Mesemúzeum, I. Döbrentei utca 15.
Január 26. Petőfi Irodalmi Múzeum, V. Károlyi utca 16.

A 2016-os, nagysikerű „kézifékes fordulást is tud” című, kortárs gyerekirodalmi konferencia folytatásaként most általános és középiskolai tanárok, könyvtárpedagógusok, kritikusok és irodalomtörténészek beszélnek a kortárs gyerekirodalom iskolai tesztüzeméről, arról, hogyan lehet a kortárs gyerek-, ifjúsági és fiatal felnőtt irodalmat bevinni az irodalomórákra, milyen már futó iskolai „projektekre” érdemes odafigyelni, az irodalomtanítás mellett mi minden másra is használhatók a 6-18(-99) évesek számára íródó kortárs irodalmi szövegek.
A konferenciára 2018. január 2-től, a konferencia@hubby.hu e-mailcímen regisztrálhatnak az érdeklődők. (A konferencián való részvétel nem akkreditált pedagógus-továbbképzési programként is elszámolható.)

A TERVEZETT PROGRAM:
[a szó más oldalára fordul]
Kortárs gyerekirodalom a mai magyar iskolában
A HUBBY, a PIM és a KRE Gyerek- és Ifjúsági Irodalmi Kutatócsoport konferenciája

2018. január 25. Mesemúzeum
15.00 Regisztráció
15.30 Csörsz Katalin, Hantos Násfa és Helmich Katalin: Kortárs gyerekirodalom a Mesemúzeumban (A Mesemúzeum „Kincseskamra” című kamarakiállításához kapcsolódó bemutató foglalkozás: Lackfi János - Ijjas Tamás: A világ legrövidebb meséi)
17.00 Kerekasztal-beszélgetés a Mesebeszéd című tanulmánykötetről (A kerekasztal résztvevői: Antal Nikolett, Harmath Artemisz, Németh Gábor Dávid)

2018. január 26. Petőfi Irodalmi Múzeum
8.30-tól Regisztráció (folyamatos)
9.00 Knézics Anikó: „Ó, mondd Te mit választanál?!” (Bosnyák Viktória: A sirály, a király?, Minek nevezzelek?, A nagy szinonima-hadjárat, Elek, merre keresselek?, Ezt nevezem, Mantyusok, Bátorság, Tomi!; Finy Petra: Bögreúr meséi, Lámpalány meséi, Seprűsrác meséi; Nyulász Péter: A fürdők réme, Az ellopott mikulás; Berg Judit: Cipelő cicák sorozat; Most én olvasok sorozat (Pagony), Lázár Ervin meséi)
9.20 Kerekes Valéria: A mese mint terápiás lehetőség az iskolában (Simon Réka Zsuzsanna: Ahány király, annyi mese; Simon Réka Zsuzsanna: Majdnem egy tucat királylány; Parti Medve antológia; Érik a nyár antológia; Elfelejtett lények boltja antológia)
9.40 Várnai Zsuzsanna: „Pókból pókfonál, vonalból firka” – A kortárs gyermekirodalom és a vizuális nevelés kapcsolódási lehetőségei az általános iskolában (Máté Angi: Az emlékfoltozók, Volt egyszer egy; Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről; Kollár Árpád: Milyen madár?; Végvári Imre: Jövőmenők)
10.00 Vita, szünet
10.40 Tyukászné Kerekes Petra: Kortárs irodalom az iskolában – Nyulász Péter Helkájának feldolgozása (Nyulász Péter: Helka; Simon Réka Zsuzsanna: Ahány király, annyi mese; Simon Réka Zsuzsanna: Majdnem egy tucat királylány; Parti Medve antológia; Érik a nyár antológia; Elfelejtett lények boltja antológia)
11.00 Mészáros Márton: Kovács András Ferenc gyerekversei (KAF: Hajnali Csillag peremén, Napsugár-csízió, Egerek könyve – Nagycsaládi egerészeti verseskönyv)
11.20 Pokornyi Orsolya: Erkölcstan a könyvtárban? (John Boyne: Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett, Davide Cali: Az ellenség; Rémi Courgeon: Botocska; Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom; Guus Kuijer: Polli 1-2.; Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap / Ez egy másmilyen nap; Molnár T. Eszter: Egy majdnem normális család 1-2.; R. J. Palacio: Csodácska; Andreas Steinhöfel: Rico, Oskar és a nagy nyomozás; Arne Svingen: Magas Cé és jobbhorog; Wéber Anikó: Az osztály vesztese)
11.40 Vita, ebédszünet
14.00 Gombos Péter: Az irodalomtanítás radikális megújításának szükségességéről – mást és másképp a felső tagozaton (Jelen! antológia; Robert Williams: Luke és Jon; Siobhan Dowd & Patrick Ness: Szólít a szörny; Dragomán György: A fehér király)
14.20 Pásztor-Csörgei Andrea: Pöttyös az órán (Miklya Mónika: Cília árnyai; Finy Petra: Úszósuli; Kerstin Lundberg Hahn: Szerencsesüti)
14.40 Pompor Zoltán: Serdülő fiúk és az irodalomolvasás (Jeff Kinney: Egy ropi naplója sorozat; Tom Angleberger: Papír Yoda különös esete; Dóka Péter: Viharlovag sorozat; Kertész Erzsi: Panthera sorozat, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk; Rónaszegi Miklós: Gézengúzok a Balatonnál; László Endre: Szíriusz kapitány kalandjai; Timo Parvela, Bjorn Sortland & Pasi Pitkanen: Kepler 62 sorozat)

15.00 Lombosi Anikó:
#módszerek #kortársifjúságiirodalom #felsőtagozat avagy módszerek és lehetőségek a kortárs ifjúsági irodalom integrálására (Kollár Árpád: A völgy, írta Tárkony; Lois Lowry: Az emlékek őre; Tasnádi István: A kőmajmok háza; Mészöly Ágnes: Darwin-játszma, Szabadlábon)
15.20 Vita, szünet
16.00 Fenyő D. György: Az ifjúsági regény mint tananyag – Hogyan lesz a műelemzésből tanóra? (Louis Sachar: Bradley, az osztály réme (5. osztály); Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia (6. osztály); Linda Sue Park: Min mester inasa (7. osztály); Suzanne Collins: Éhezők viadala-trilógia (8. osztály)
16.20 Vinczellér Katalin: Kényszerű kötelezők vagy közös örömök? – Az olvasmányok átstrukturálásának lehetőségei a felső tagozaton (Dávid Ádám: Millenium expressz; Kertész Erzsi: Panthera sorozat; Tasnádi István, Jeli Viktória & Gimesi Dóra: Időfutár 1.)
16.40 Varga Betti: Eredeti toposzok – Motívumok továbbélése a kortárs versekben (Kollár Árpád: Milyen madár?, Szívlapát versantológia)
17.00 Hansági Ágnes: Darwin-játszma (Mészöly Ágnes: Darwin-játszma)
17.20 Vita, szünet
18.00 Szekeres Nikoletta: Téma- és stílusváltozatok a young adult irodalomban (Janne Teller: Semmi; David Almond: Csókás nyár; Bencsik Orsolya: Több élet; Laboda Kornél: MátéPONTindul; Totth Benedek: Holtverseny; Pacskovszky Zsolt: Szabadesés; Németh Eszter: Kötéltánc; Mészáros Dorka: Én vagy senki; Sepsi László: Ördögcsapás; Az első - antológia)

18.20 Hermann Zoltán: Színházat a színházból! (Gimesi Dóra: Időnk rövid története)

18.40 Vita, szünet, zárás

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre
www.nka.hu